Szíria

2017.09.18. 07:38

Az Iszlám Állam soraiban harcoló amerikai terrorista adta meg magát

A Pentagon egyik szóvivője, Adrian Rankine-Galloway jelentette be, hogy egy amerikai férfi megadta magát az amerikaiak támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű fegyveres ernyőszervezetnek.

A szóvivő nem hozta nyilvánosságra a férfi nevét, csak annyit mondott: mostantól „ellenséges harcosnak” minősül, és őrizetben van. A szóvivő nem közölte azt sem, hogy az illetőt Szíriában tartják-e fogva, vagy visszaszállították-e az Egyesült Államokba.

A Trump-kormányzat jelenleg éppen azon dolgozik, hogy meghatározza a terroristák fogvatartására vonatkozó új szabályokat. Döntés születik majd arról, hogy újra szállítanak-e terrorizmussal gyanúsítottakat a kubai Guantánamón létesített börtöntelepre, vagy sem. Az előző amerikai elnök, Barack Obama már nem küldött újabbakat Guantánamóra, ahol jelenleg mintegy 40 foglyot őriznek. Donald Trump azonban korábban jelezte: kormánya nem zárja be Guantánamót, és új foglyot is akar oda küldeni.

Mindazonáltal a Szíriában lévő amerikai erők egyelőre vizsgálják, hogy az önmagát feladó férfi valóban amerikai állampolgár-e. Ha bebizonyosodik, hogy igen, akkor ő lesz a második ismert amerikai állampolgár, aki az Iszlám Állam terroristáinak oldalán harcolt. Korábban egy virginiai férfit fogtak el, aki Szíriában és Irakban harcolt velük, de 2016-ban az észak-iraki kurd erőknek ő is megadta magát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában