Nagyinyugdíj

2017.09.14. 10:30

Sikert aratott a Nők 40

A „nagymamanyugdíjnak” köszönhetően az érintettek körülbelül négy és fél évvel hamarabb tudnak nyugdíjba menni, mint korábban.

A kormány 260 milliárdot fordít a programra

Eddig mintegy 200 ezer munkavállaló vett részt a Nők 40 programban, amit 2011-ben indított el a kormány. A tervezet bevezetésének célja az volt, hogy a nők, akik a munka mellett a családban is helytállnak, a jogosultsági idő elérése előtt, korábban lehetőséget kapjanak a visszavonulásra. A „nagymamanyugdíjnak” köszönhetően az érintettek körülbelül négy és fél évvel hamarabb tudnak nyugdíjba menni, mint korábban – emelte ki Novák Katalin, az Emmi államtitkára, hozzátéve, a lehetőség hihetetlenül népszerű, egyre nagyobb az érdeklődés iránta. Kiemelte:

„ a Nők 40 programra a 2018-as költségvetésből mintegy 260 milliárd forintot fordít majd a kormány.”

A programot a magyar társadalompolitika egyik sikerágazatának nevezte Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója. Hozzátette, hogy a százezredik kedvezményezettet már 2013 végén köszöntötték. – A kormány sikerprogramja visszaadja a nőket családjuknak, hogy idős szüleiket gondozni tudják, vagy minél több időt tölthessenek unokáikkal, tehermentesítve így a dolgozó szülőket – mondta Mészáros József. A főigazgató hangsúlyozta, hogy a nők társadalmi tehervállalását, a családok összetartását, a gyereknevelést köszöni meg a program.

A Nők 40-ben azok a nők vehetnek részt, akik a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet munkajövedelem utáni járulékfizetést tudnak igazolni. A kedvezménybe más ellátás, például munkanélküliség idejére folyósított jövedelempótlás, ápolási díj nem számítható be. Nem veszik figyelembe a tanulmányi időt sem, hiszen a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje alatt járulékot sem kellett fizetni.

A jogosultsági időből legfeljebb 8 évet gyermeknevelési idővel lehet megszerezni. Külön szabály vonatkozik a fogyatékkal élő vagy tartósan beteg gyermekeket nevelő anyákra, az ő esetükben akár 10 év jogosultsági időt is beszámíthatnak. Külön, még kedvezőbb szabályozás vonatkozik azokra a családokra, amelyekben öt vagy több gyereket neveltek fel, de esetükben is az anyáknak legalább 25 év munkaviszonyt kell igazolniuk.

Ha az igénylő nő a saját háztartásában öt gyermeket nevelt, akkor a harminckét, illetve harminc év jogosultsági idő egy évvel, valamint minden további gyermek esetén további egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökken.

A Nők 40 program mellett elindult a Nők 40+, ami már nem annyira nyugdíjbiztosítási, hanem sokkal inkább foglalkoztatáspolitikai intézkedés, azzal a céllal, hogy az álláskeresőként nyilvántartott idősebb nők foglalkoztatását segítse. A kedvezmény a foglalkoztatók számára is vonzóbbá tette a nyugdíjba vonuláshoz, a Nők 40-hez közel álló nők foglalkoztatását.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában