Javaslat

2017.10.26. 15:48

MSZP: jöjjön létre egy pénzügyi alap a fűtött otthonokért!

Lukács Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt közölte, az alap azokon az embereken segítene, akik nem tudják fűteni az otthonukat.

Elsősorban azokat támogatnák, akik szénnel, fával, brikettel tüzelnek, de lehetőség lenne arra is, hogy az elmaradt közüzemi számlák kiegyenlítésére használják fel a támogatást az arra rászorulók – fejtette ki.

Hozzátette: az MSZP hét éve hívja fel a figyelmet a problémára, ezen idő alatt egy kisebb falunyi ember fagyott meg, illetve hűlt ki a lakásában.

Ismertetése szerint az alapot az állami tulajdonú energetikai cégek adózott eredményének ötven százalékából töltenék fel, ez akár tízmilliárd forint is lehet.

Lukács Zoltán közölte, a pénz elosztását az önkormányzatokra bíznák. Mint mondta, a Központi Statisztikai Hivatal szerint is egyre növekszik azoknak az embereknek a száma, akik nem tudják a közüzemi számláikat fizetni. 22 milliárd forintnyi tartozást halmoztak fel a családok és százezer olyan lakás van, amelyből kikötötték a gázt – tette hozzá.

Szerinte a szociális tűzifaprogram „szépségtapasz” lehetne a problémára, de az a gond, hogy tűzifahiány és nem jut el megfelelő mennyiségű tűzifa a rászorulókhoz. Megjegyezte, idén tíz százalékkal nőtt a tűzifa ára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában