A szabadságért és függetlenségért újra és újra meg kell küzdeni

Kovács Zoltán a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szervezésében tartott tanácskozáson hangsúlyozta: az évtizedeken át sulykolt marxista történelemfelfogással ellentétben ezek a forradalmak nem buktak el vagy maradtak félbe, hanem „valójában az értelmüket mindig is elnyerték, ha máshol nem, a fejekben és a szívekben befejeztettek ezek a forradalmak, és olyan makacs, stabil tartást adnak a közép-európai nemzetek szabadságvágyának”, amelyre a múltban és a jövőben is bizton támaszkodhatunk.

Megjegyezte, hogy a visegrádi négyek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) csoportjában betöltött magyar elnökség témalistája mintegy hetven közös ügyet ölel fel. Hangsúlyozta, ezt az országcsoportot, „a köztes Európát” az aktuálpolitikai kihívások mellett történelmi folyamatok és struktúrák is összekötik, „amelyek a mélyben nagyon szilárd vázat adnak a közös közép-európai fellépéshez”.

Van mit mondanunk, van miről beszélnünk egy olyan perspektívából, amely más, mint Nyugat-Európa perspektívája, de nem alacsonyabb vagy magasabb rendű

- jelentette ki.

Ennek a térségnek évszázadokon át meghatározó közös élménye volt a függetlenségért és szabadságért folytatott harc, hiszen Európa keresztútján feküdt, így el kellett viselnie a történelmi összecsapások okozta szenvedést, és ellátnia az elhelyezkedéséből adódó feladatot, például a kereszténység védelmét – tette hozzá a kormányszóvivő.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt hangsúlyozta: „1956 a marxizmus elméletének eleven cáfolata volt”, hiszen nem anyagi követelésekkel, a normacsökkentés vagy az ellátás javításának igényével indult, és megmutatta, hogy a kibékíthetetlennek beállított osztályellentéteket felülírja a nemzeti összetartozás.

A magyar nemzet bebizonyította, hogy megharcol a szabadságért és a függetlenségért, bármilyen árat is kelljen ezért fizetnie

- mondta a 61 évvel ezelőtt történtekről, hangsúlyozva: a tavalyi kerek évforduló ünnepségsorozatának egyik célja az volt, hogy visszaadják '56-ot a magyaroknak.

Azt mondta: a hatvanadik évforduló megemlékezéseinek középpontjába „a pesti srácokat és lányokat” állították, hogy a ma szabadság- és hazaszerető embere magára ismerhessen bennük. Ez szembement a kizárólagos értelmezés jogát magának vindikáló „ballib értelmiséggel”, amely szerint a forradalmat előkészítő és vezető kommunista funkcionáriusok az igazi hősök – tette hozzá.

Hangsúlyozta: 1956 „robbanásának” sok összetevője volt, de a legfontosabb ezek közül az volt, hogy a kommunisták maguk ellen hergelték az országot a megelőző egy évtizedben, ebben pedig – tevőlegesen vagy támogatóként – közreműködtek a forradalmat előkészítő kommunista vezetők is.

Megjegyezte: belügy- és begyűjtési miniszterként Nagy Imrének is személyes felelőssége volt a szabadságot korlátozó intézkedések meghozatalában, végrehajtásában, ő „csak kullogott az események után, amelyeket nem vezetett senki”, mert

„1956 a magyar emberek közös spontán vállalkozása volt, és ennek során nemzetté vált a nép”.

Schmidt Mária hangsúlyozta, nem volt szép halála, de „Nagy Imre szépen halt meg”, hiszen „abban a történelmi pillanatban nem tagadta meg a hazáját, nem tagadta meg a forradalmat, illetve a szabadságharcot”, mindvégig kiállt mellettük, ezért van ott a helye a hősök között. Azt majd a magyar nemzeti emlékezet eldönti, hogy ezért a kiállásáért cserébe elfelejti-e neki mindazt, amit vezető kommunista politikusként a nemzet ellen elkövetett – tette hozzá.

Jakub Slouf, a csehországi Totalitárius Rezsimeket Kutató Intézet munkatársa arról beszélt: a nyilvános kommunistaellenes megmozdulások sorát nyitó 1953 júniusi csehszlovákiai események közvetlen kiváltó oka a megelőző évek lakossági megtakarításait megnyirbáló pénzreform volt, de hamar előkerültek az olyan politikai követelések, mint a kormány távozása vagy szabad választások kiírása. Ma sem tudni, hány üzemben kezdtek sztrájkba a munkások, hiszen sok helyütt féltek jelenteni a munkabeszüntetést, de – mivel a kommunistákat a többi polgárhoz hasonlóan érintette a bankjegycsere – a hatóságok csak nagyon lassan tudtak fellépni a megmozdulások ellen.

Konrad Bialecki, a Nemzeti Emlékezet Intézet poznani történelemkutató részlegének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Londonban 1990-ig működött a második világháború végén a szovjet befolyás erősödése miatt haza nem térő lengyel emigráns kormány, odahaza pedig a sokszínű, még a tizenéveseket is bevonó politikai ellenállás mellett fegyveres ellenállás is működött, amelynek utolsó harcosa 1963-ban esett el.

Borítóképünkön Kovács Zoltán beszédét mondja a konferencián. Forrás: MTI / Mónus Márton