egész napos tanácskozás

2017.11.12. 11:41

Fidesz-kongresszus: újraválasztották Orbán Viktort pártelnöknek

Novák Katalin Pelczné Gáll Ildikót váltja, Gulyás Gergely, Kubatov Gábor és Németh Szilárd maradt az alelnöki poszton.

Budapest, 2017. november 12. Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (b) és Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetõje, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választmányának elnöke (j) a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón 2017. november 12-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Megkezdődött a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusa vasárnap délelőtt Budapesten, a Hungexpón.

Az egész napos tanácskozást Védjük meg Magyarországot! jelszóval tartják, Orbán Viktor pedig saját közösségi oldalán osztotta meg, ahogyan támogatói szinte megrohamozzák. Volt, aki csak átölelte, de sokan akartak közös képet is vele.

A Himnusz hangjai után Tarlós István főpolgármester Budapest nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd a városvezetés és a kormány 2010 óta elért közös eredményeit összegezte. Mint mondta, főpolgármesterként több tucat súlyos problémát örökölt elődjétől, azonban a kormány és a főváros együttműködése révén ezek közül rengeteget – köztük a budapesti közösségi közlekedés súlyos problémáit – sikerült megoldani.

Megjegyezte, a Fidesz és a főváros kapcsolata nem volt mindig súrlódásmentes, azonban ő a kormánypárt mellett áll. Ezt egyebek mellett a megvalósított beruházásokkal, továbbá a Fidesz értékrendjével – egyebek mellett a nemzetállami értékek, a klasszikus családmodell, a határon túli magyarság védelmezésével – fejtette ki.

Ezután Nagy Gábor Tamás, a mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottság elnöke, I. kerületi polgármester arról tájékoztatott, hogy a kongresszusi küldöttek száma 1619.

Levezető elnöknek Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselőt és Kocsis Máté budapesti elnököt választották meg a küldöttek.

Selmeczi Gabriella azt mondta, a Fidesz történetének legnagyobb kongresszusát tartják.

A Fidesz alapszabálya szerint kétévente kell tisztújító kongresszust rendezni.

A legutóbbin, 2015 decemberében újraválasztották a párt elnökévé Orbán Viktor kormányfőt, alelnöknek pedig Pelczné Gáll Ildikót, Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot választották meg a küldöttek.

Ha egységesek vagyunk, győzni fogunk – mondta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Fidesz tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke rámutatott: a nagy tanulság, amit szem előtt kell tartani, hogy 1994-ben, bár a jobboldal több szavazatot kapott, mégis a baloldalnak lett végül kétharmados mandátumtöbbsége.

Azaz, ha „mi darabokban vagyunk, ők pedig egységesek, vesztünk, ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk” – fogalmazott Semjén Zsolt.

A kormányfő helyettese kiemelte, hogy a Fidesz és a KDNP egy nagy gyűjtőpárt és egy világnézeti párt szövetsége, amihez a politikai belátáson és filozófiai alapon túl még valami kell: emberi minőség. Ez náluk megvan, míg a baloldal olyan, mint egy tál skorpió – mondta.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke kiemelte: a magyarságon belül a legnehezebb helyzetben az ő közösségük van. Hozzátette: a rendszerváltozás után a Fidesz volt az, amelyik a „fogai között tartva” átvitte a magyarságot a „túlsó partra”. Köszönjük! – mondta a külhoni magyar vezető.

A Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak – fogalmazott Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a párt tisztújító kongresszusán vasárnap.

A kormánypárt parlamenti frakcióvezetője Magyarországot egy biztonságos, stabil és fejlődő szigetnek írta le egy válságokkal teli világban.

„Ahhoz, hogy ezt megőrizzük, egy út áll előttünk: magabiztos győzelem tavasszal, példa nélkül állóan, harmadszor, megszakítás nélkül” – jelentette ki.

Gulyás Gergely kötelességnek nevezte, hogy olyan magyar hazát teremtsenek, amely minden magyart hazavár.

Értékelése szerint a migrációs válság megmutatta, hogy Magyarország ma Európa lelkiismerete.

Biztosítani kell, hogy ha valaki magyarnak születik bárhol is a világban, magyar is maradhasson – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz tisztújító kongresszusán, Budapesten.

Biztosítani kell, hogy ha valaki magyarnak születik bárhol is a világban, magyar is maradhasson – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz tisztújító kongresszusán, Budapesten.

Beszédében külön támogatásról biztosította a Kárpátalján élő magyarokat.

A miniszter a magyar nemzeti érdekek és a keresztény értékek megvédését nevezte az önálló magyar külpolitika felelősségének. Riasztónak nevezte, hogy nyugat-európai fővárosokban sorra születnek olyan döntések, amelyeknek célja, hogy még több illegális bevándorló és minél kevesebb keresztény jelkép legyen.

„Egy ezeréves keresztény nemzet képviselőiként mindezt nem engedhetjük” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a „lelki ügyek” között említette a Határtalanul! programot, a fiatal házasoknak járó havi plusz 5 ezer forintot, a babakötvényt, a széles körben ingyenes gyermekétkeztetést és tankönyvet, a hit- és etikaoktatást, templomok építését és felújítását, valamint az üldözött keresztények megsegítését.

Azt is ide sorolta, hogy ma 2500-zal több gyógypedagógus dolgozik az iskolákban, mint 2010-ben, továbbá azt is, hogy kétszer annyi cigány fiatal tanul egyetemen, mint három évvel ezelőtt.

„Akkor nevezhetjük majd igazán sikeresnek a kormányzást, ha mindaz, amit a gazdaság, az oktatás, a szociális élet, a sport, a családpolitika területén teszünk, az lelki, szellemi gyarapodás lesz” – fogalmazott a tárcavezető.

Időközben egyhangúlag, 1358 szavazattal újraválasztották Orbán Viktor kormányfőt a Fidesz pártelnökének.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára – aki az európai számvevőszéki taggá választott Pelczné Gáll Ildikót váltja az alelnöki poszton – 1297 szavazatot kapott a küldöttektől.

A már eddig is alelnök Gulyás Gergely országgyűlési frakcióvezetőt 1310, Kubatov Gábor pártigazgatót 1298, Németh Szilárdot, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökét pedig 1281 szavazattal választották újra – ismertette a számokat a szavazatszámláló bizottság részéről Kontrát Károly.

Orbán Viktor elmondta: az európai emberek tízmilliói naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tarthassák magukat és családjukat, biztonság és rend után vágyakoznak, egyre erősebben kapaszkodnak kulturális identitásukba, és naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzetméteréért. „Mi vagyunk többségben”, elsöprő többségben, és csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az egész nyugati világban „győzni fogunk” – tette hozzá.

Kijelentette: harc és küzdelem van és lesz, és ez odavezet, hogy a következő évtized európai vitái az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forog majd.

A miniszterelnök szerint ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik.

A magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket – így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítási javaslatot – sem szavazta meg – hangsúlyozta a Fidesz újraválasztott elnöke.

Borítókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában