pártpolitika

2017.11.15. 12:36

Jobbik: meg kell erősíteni a kisvállalkozói szektort

Volner János szerint a kisvállalkozók azért nem részesülnek a nagy állami tenderekből, mert a kifizetési lista alján vannak.

Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ismertette: kisebb részekre bontanák a nagy állami tendereket azért, hogy ne csak a „kormányközeli oligarchák” és a velük együttműködő külföldi partnercégek részesedjenek azokból, hanem a kisvállalkozók közvetlenül is szerződhessenek az állami megrendelővel. Ezt azért tartja fontosnak, mert értékelése szerint a kisvállalkozók ma a kifizetési lista alján vannak.

A jobbikos politikus azt is javasolta, hogy a cégek online is bejelenthessék munkavállalóikat. A hatóságoknak át kell kapcsolni 21. századi üzemmódba – hangoztatta.

Volner János azt is sürgette, hogy az online pénztárgépeknél legyen lehetőség ingyenes adatátvitelre, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig biztosítson a vállalkozásoknak olyan felületet, ahol számlázni lehet.

Kitért arra is, hogy az uniós támogatások jelentős részét a kis- és középvállalkozókhoz (kkv) irányítaná. Jelenleg azt látja, hogy soha annyit nem kaszált a Strabag és néhány hasonló multi mint jelenleg, miközben a kicsik reménytelennek érzik, hogy forráshoz jussanak – fogalmazta meg.

A frakcióvezető elmondta, a közbeszerzési rendszert úgy alakítaná át, hogy az a kkv-k számára az eddigieknél kedvezőbb legyen, emellett felállítana egy olyan állami projektmenedzsment szervezetet, amely be tudja vonni helyben a kisebb vállalkozásokat a közbeszerzések teljesítésébe.

Fontosnak nevezte, hogy a Jobbik tervez a növekedési hitelprogramhoz (nhp) hasonló programot, de célzottak a kisvállalkozásoknak és új hitelként folyósítanák azt. Volner János szerint ugyanis a jegybank az nhp első két pillérében kiosztott 701 milliárd forintot és ebből mindössze 18 milliárd jutott a 10 fősnél kisebb vállalkozásokhoz.

Faggatták arról, hogy párttársa, Apáti István egy 2011-es rádióinterjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy „Magyarország a zsidók szabad prédájává vált”, Mirkóczki Ádám szóvivő pedig ezt azzal magyarázta, hogy a politikus Simon Peresz volt izraeli elnök egy kijelentése ellen tiltakozott így. Az újságírók azt is felvetették, hogy a Mandiner ellentmondásokat lát a nyilatkozatokban. Volner János az ügyben valamennyi kérdezőt a Jobbik sajtóosztályához irányította.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában