Mérgezés

2017.11.05. 21:57

Metil-alkohol ivása miatt két fő meghalt, hat életveszélyben van a Bodrogközben

Vasárnap két férfit vettek őrizetbe a Dámócon történt mérgezéssel kapcsolatban. Eddig ketten haltak meg, hatan pedig életveszélyes állapotban vannak kórházban.

Egy 70 év körüli nő és egy 14 éves fiú halt meg hétvégén a dámóci mérgezésben. A fiú vasárnap hajnalban halt meg. A szomszédok azt mondták: a családból több embert elvittek a mentők, a fiú 19 éves testvére életveszélyes állapotban van – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti Híradójában.

Összesen kilencen ittak a – helyiek elmondása szerint – pálinkaként árult italból. A Borsod megyei kórház előtt álló tudósító elmondta: hat ember életveszélyes állapotban van. Közülük hárman a toxikológiai, hárman a műveseosztályon vannak, többen lélegeztetőgépen.

Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója a csatorna hírműsorában azt mondta: metil-alkohol-mérgezés történt. Közölte: a metil-alkohol sejtméreg, amely károsíthatja a vesét, a májat, légzési nehézséget, vakságot is okozhat.

A bodrogközi település polgármestere, Tömös Béla Gyuláné az M1-nek nyilatkozva elmondta: minden házban szóltak, hogy ismeretlen helyről származó pálinkát vagy más szeszes italt ne fogyasszanak, ha pedig már fogyasztottak, kérjenek orvosi segítséget. Ezt követően háromszor is fordult a mentő – mondta a település vezetője.

Korábban a Borsod megyei rendőrség azt írta: az esettel összefüggésben a rendőrök előállítottak egy helyi férfit – akitől az áldozatok a beszerzett információk szerint a mérgező folyadékot vásárolták – és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Délután azt közölték: az eljárás további szakaszában a nyomozók egy másik, lácacsékei férfit is őrizetbe vettek, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.

A kronológia szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócról pénteken szállítottak kórházba három férfi, súlyos, életveszélyes állapotban mérgezéses tünetekkel. Szombaton találták meg a nőt dámóci lakásában, aki még pénteken vesztette életét mérgezés miatt. Vasárnapra a három súlyos sérült közül a legfiatalabb is elhunyt.

Vasárnap a rendőrök először előállítottak egy helyi férfit – akitől az áldozatok, a beszerzett információk szerint, a mérgező folyadékot vásárolták – és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Az eljárás további szakaszában a nyomozók egy másik, lácacsékei férfit is őrizetbe vettek, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a mérgezések körülményeit.

Szombaton a rendőrség arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonytalan helyről származó, ismeretlen eredetű, a szükséges engedélyekkel nem rendelkező üzletből vagy személytől szeszes italt senki ne vásároljon és ne is fogyasszon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában