Uszodai baleset Nyíregyházán

2017.11.21. 15:40

Vegyszerátfejtés közben szabadult fel a mérgező klórgáz

A Nyíregyházi Egyetem uszodájának egyik helyiségében hypót és kénsavat öntöttek össze, ekkor szabadult fel a mérgező gáz.

Az uszodát kiszolgáló vegyszertárolóban végzett vegyi művelet során észlelte a beszállító cég alkalmazottja, hogy tévedésből két, egymással reakcióba lépő, az uszoda vízkezeléséhez használt vegyszert öntött össze, aminek következtében valószínűleg klórgázképződés indult el kedd délelőtt - közölte az intézmény az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, az alkalmazott vízzel próbálta hígítani az elegyet, majd értesítették a katasztrófavédelmet. Az egyetem munkatársai a tűzoltók kiérkezése előtt elkezdték az uszodában tartózkodók kimenekítését, akik közül többen köhögtek, erős, szúrós szagot éreztek és fulladásra panaszkodtak.

Az egyetem információi szerint hat könnyebb sérültet láttak el a nyíregyházi kórházban, közülük négy embert már hazaengedtek.

Az Országos Mentőszolgálat regionális orvos-igazgatója az MTI kérdésre korábban azt mondta, kilencen szenvedtek klórgázmérgezést, a mentők két embert közepesen súlyos, hetet pedig enyhe fokú mérgezéssel szállítottak be a gyógyintézmény sürgősségi betegellátó központjába.

Dóka Imre, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, a Sóstói úton fekvő közintézmény uszodájának egyik helyiségében hypót és kénsavat öntöttek össze, ekkor szabadult fel a mérgező gáz. A helyszínre riasztott tűzoltók teljes légzésvédelmi felszerelésben három embert mentettek ki az épületből, a többieknek sikerült saját erejükből kimenekülni.

A szakhatóságok a Nyíregyházi Egyetemmel együttműködve megkezdték az eset kivizsgálását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában