Londonba készültek

2017.11.21. 09:30

Viszonya volt 11 éves diákjával (frissítve)

A repülőtéren bukott le a Békés megyei tanár és a kisfiú. Az eset két hete történt, gyorsított eljárásban már el is ítélték a tanárt – értesült a Kékfény, a közmédia bűnügyi magazinja.

Embercsempészésért, családi jogállás megsértésének vétségéért és okirat-hamisításért egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott a férfi. A kisfiúval szemben elkövetett egyéb bűncselekményeket még vizsgálják a rendőrök.

A több szempontból is példa nélküli bűncselekmény részleteit először a Kékfény hozta nyilvánosságra. A hétfő esti adásban megszólaltatták a kisfiú édesanyját és a tanár családját is.

Mint elhangzott, a fiatal tanár informatikát és robotikát tanított az egyik középiskolában, valamint szakköröket tartott általános iskolásoknak. Itt ismerkedett meg a gyermekkel, majd egyre többet foglalkozott vele, mert okosnak tartotta. Kötődés alakult ki közöttük, majd a gyermek egyre ellenségesebb lett a szüleivel és a testvérével is. Sokszor ott aludt a tanárnál, aki az édesanyjával lakott – derült ki a Kékfény műsorából.

A gyermek szülei nyáron szembesültek a kapcsolat mélységével, miután elolvasták a fiuk telefonjában lévő üzeneteket, melyek tele voltak megdöbbentő, szexuális tartalmakkal. Ekkor feljelentették a tanárt, majd a rendőrség lefoglalta a pedagógus minden számítógépét és egyéb adathordozókat.

További sajtóértesülés szerint a tanár lefoglalt számítógépén a netről letöltött, ismeretlen gyerekekről készült pornográf felvételeket találtak. Nem sokkal később kiskorú veszélyeztetése és gyermekpornográfia miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség hivatalosan írásban és személyesen is értesítette az eljárásról az iskolaigazgatót, de ennek ellenére sem függesztették fel, szeptembertől tovább taníthatott.

A férfi Londonban akart új életet kezdeni a gyerekkel. A 32 éves pedagógus Egyiptomból rendelt hamis igazolványokat maguknak, levágta a gyerek haját, befestette szemöldökét, még piercinget is adott neki, kirándulni induló apának és fiának láttatták magukat.

A fiatal tanár november 6-án este indult el a gyermekkel Szolnokra egy bérelt autóval. A szülők úgy tudták, hogy a nagymamájánál alszik a gyermek, ezért nem keresték. Szolnokról vonattal mentek a repülőtérre, ahonnan Londonba akartak továbbutazni.

A repülőtéren a gyermekek kiutazását fokozottan ellenőrzik, így vizsgálat alá vetették őket, és a tanár csomagjából előkerültek a valódi okmányai is. Ezután a pedagógus beismerte a hamisítást és gyorsított eljárásban elítélték.

Az iskola igazgatója állítólag nemcsak a rendőrségtől, hanem a fiú, sőt Sz. Zoltán anyjától is értesült a tanár ellen folyó eljárásról, és a gyerekkel folytatott viszonyról. A Kékfény riporterének mégis tagadott vagy azzal mentegetőzött, hogy most hall a reptéri szöktetésről és az egész ügyről.

Borítókép: Haywiremedia / Shutterstock.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában