Románia nemzeti ünnepe

2017.12.02. 07:50

Katonai parádé Erdély elcsatolásának évfordulóján

Több mint háromezer katona és több száz hadi jármű vett részt Románia nemzeti ünnepe alkalmából megrendezett – minden korábbinál nagyobb szabású – katonai parádén Bukarestben. A nemzeti ünnepen is kiütközött a román kormánykoalíciót jellemző feszültség.

Bukarest, 2017. december 1. Klaus Iohannis román elnök (b2) a román nemzeti ünnep alkalmából tartott bukaresti díszszemlén 2017. december 1-jén. (MTI/EPA/Robert Ghement)

Mintegy 3500 katona, 350 csapatszállító és harci jármű, 50 katonai repülő és helikopter vett részt az 1918-as – Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó – gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulóján tartott díszszemlén.

Több száz külföldi katona

Az ünnepségen Bulgária, Nagy Britannia, Kanada, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, a Moldovai Köztársaság, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, az Egyesült Államok, Törökország és Ukrajna díszegységeinek mintegy háromszáz katonája is felvonult a nemrég felújított bukaresti diadalív alatt.

Az 1922-en emelt, a román hadsereg első világháborús véráldozata és katonai sikerei előtt tisztelgő emlékműnél, illetve az ahhoz vezető sugárút mentén több ezres közönség sereglett össze, nemcsak a fővárosból: a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) például többtucatnyi autóbusszal szállíttatta a bukaresti ünnepségre vidéki szervezeteinek tagjait.

Feszült belpolitika

A díszemelvény idén is a bukaresti „politikai társbérletre” jellemző feszültséget tükrözte: miután tavaly a jobboldali Klaus Iohannis államfő meg sem hívta őket, idén az elnöki meghívást elutasítva maradt távol a tribüntől a szociálliberális kormánykoalíció két pártelnöke, Liviu Dragnea képviselőházi és Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök. Elfogadta viszont a meghívást és Iohannis oldalán nézte végig a katonai parádét Mihai Tudose szociáldemokrata miniszterelnök, aki az utóbbi időben több jelét adta annak, hogy nem mindenben ért egyet a pártja elnökével.

A román nemzeti ünnepre nemcsak a kormánypártok, hanem az ellenzéki szervezetek is mozgósították szimpatizánsaikat: a Korrupció öl nevű Facebook-csoport, az idei kormányellenes megmozdulások egyik szervezője például a nemzeti ünnep estéjére is a kormány székháza elé szólította híveit, hogy a PSD és az igazságszolgáltatás átszervezése ellen tüntessenek.

Vitatott többségi akarat

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Bár három héttel később, 1918. december 22-én a Kolozsváron megrendezett magyar népgyűlés résztvevői megkérdőjelezték az akkor még csak hárommilliós erdélyi és bánsági románság jogát ahhoz, hogy hétmillió lakos nevében eldöntsék 26 magyarországi vármegye Romániához csatolását, és – szintén a wilsoni önrendelkezésre hivatkozva – kinyilvánították, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni, a román katonai ellenőrzés alá került és az antanthatalmak által Romániának ígért Erdély elcsatolását már nem sikerült megakadályozniuk.

EMNP: a társadalmi béke biztosítéka az autonómia

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége által jegyzett állásfoglalás szerint Románia nemzeti ünnepe alkalmat teremt annak a tisztázására, hogy egyetlen román elöljáró sem várhatja el: az erdélyi magyar közösség ünnepeljen „Erdély elcsatolásának évfordulóján”. A párt a normalitás és békés együttélés egyik alapfeltételének tekinti, hogy a román nemzetállam hivatalos ünnepén a magyarok is tartózkodjanak minden olyan megnyilvánulástól, mely a román közösség nemzeti érzéseit sérti.

Jogos elvárásnak tartotta azt is, hogy a magyar közösséget se érje támadás sem december elsején, sem a következő centenáriumi események kapcsán.

Az EMNP leszögezte: tiszteletben tartja a román nép nemzeti érzéseit, és ennek szellemében szorgalmazza az érdemi román-magyar párbeszédet. A párt nézetei szerint e párbeszédnek az önrendelkezés közjogi kereteinek megteremtéséről kell szólnia. Az EMNP megállapította:

„A román állam legitimitását és szavahihetőségét, az erdélyi magyarok és románok közötti viszonyt nagyban meghatározza az, hogy Románia betartja-e a Gyulafehérvári Nyilatkozatban önként vállalt kötelezettségeket”.

Az EMNP nyomatékosította: a párbeszéd híve, és folyamatosan keresi a belföldi és külföldi lehetőséget arra, hogy az erdélyi autonómiatörekvésekről tartalmas érdemi vitát folytasson. „Szomorúan állapítjuk meg, hogy a román hatalom visszautasítja a párbeszédet az autonómiáról. Ez pedig alapvetően antidemokratikus és feszültséget okoz” – állapította meg.

A párt a centenáriumot, esélynek és veszélynek is látja egy időben.

„Azon leszünk, hogy önrendelkezési törekvéseinket a román közvélemény ne démonizálja, hanem belássa: autonómiaigényünk a román állammal szembeni lehető legerősebb lojalitási nyilatkozat,

hiszen a különböző autonómiaformák – amelyek semmilyen körülmények között nem veszélyeztetik Románia területi egységét – az ország stabilitását és gazdasági fellendülését eredményezik, ahogyan ezt a működő európai példák is bizonyítják” – áll az EMNP állásfoglalásában.

A párt azt szorgalmazta: a román nemzeti ünnep után induljon valódi román-magyar párbeszéd a két nép közös erdélyi sorsáról.

Borítófotó: Klaus Iohannis román elnök (b2) a román nemzeti ünnep alkalmából tartott bukaresti díszszemlén 2017. december 1-jén. (MTI/EPA/Robert Ghement)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában