kiskorú katonák

2017.12.15. 18:40

Tízmillió dolláros kártérítést kaptak a harcra kényszerített gyerekek

Tízmillió dolláros kártérítést ítélt meg a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pénteken a Thomas Lubanga kongói hadúr által toborzott gyerekkatonák számára. Ez volt az eddigi legnagyobb hasonló kártérítés.

Az ICC közölte, hogy Lubangát kellene sújtani a teljes kártérítés kifizetésével fiatal áldozatai és a családtagjaik számára, de beismerte, hogy a hadúr erre nem volna képes. Így a kártérítést egy részét a 2004-ben a Római Szerződés részes államai által létrehozott Áldozatok Pénzalapja fogja kifizetni, és kérni fogják a Kongói Demokratikus Köztársaság kormányának hozzájárulását is.

Lubangát 2012-ben a 2002-2003-ban az északkeleti Ituri tartományban folyó harcok során elkövetett háborús bűnökben találták bűnösnek.

Segélyszervezetek becslése szerint 5,4 millió ember halt meg a háború miatt és az azt követő keményvonalas vezetés alatt 1998 és 2000 között, többen, mint bármelyik más konfliktusban a második világháború óta.

A hágai bíróság közölte, hogy az összeget az eljárások során azonosított 427 áldozat pszichológiai segítésére és szakképzési programokra fordítják.

Az ICC szerint jóval több gyermeket – százakat, sőt ezreket – soroztak be katonának Lubanga bűnéből. A bíróság fejenként 8000 dollárt ítélt meg a 427 áldozat számára, valamint további 6,6 millió dollárt a lehetséges jövőbeli kártérítésekre.

Márciusban a bíróság egy másik vádlottat, Germain Katanga katonai vezetőt ítélt arra, hogy 1 millió dollár kártérítést fizessen ki áldozatoknak. Katangát 2014-ben ítélték 12 évi börtönre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában