Matematikai igazolás

2018.02.28. 10:40

Gulyás Gergely: a bevándorlás az egyik legfontosabb kérdés

A kormánypárti politikus nem fogadja el azt a véleményt, hogy a Fidesznek csak a választási siker szempontjából van szüksége a migráció témájára.

Egész Európában a bevándorlás az egyik legfontosabb kérdés, amelynek megválaszolása meghatározza a következő évtizedeket – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a Republikon Intézet Budapesten tartott beszélgetésén.

A kormánypárti politikus a Kire szavazzanak a liberálisok rendezvénysorozat ötödik vendégeként a közönség kérdéseire válaszolva azt ajánlotta, hogy

akiket a Fidesz bevándorlás ügyében elfoglalt álláspontja nem győz meg, azok nézzék meg, miként néz ki most az ország és hogyan álltak a dolgok 2010-ben, amikor kormányozni kezdtek.

Kiemelte, a közmunka nélkül is 600 ezerrel többen dolgoznak, mint korábban, 2011 óta kiegyensúlyozott a költségvetés, tavaly 13 százalékos bérnövekedés történt, a gazdasági növekedés pedig hosszú távon 3-4 százalékos. „Világos, matematikailag igazolt eredményeink vannak” – tette hozzá.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője szólt arról is, hogy

a nemzetközi politikai trendek alapján sem tartja túlzottan leegyszerűsíteni a kormánypártok bevándorlásról folytatott kampányát. Elmondta, nem csak a plakátok szintjén próbálnak választ adni egy valós problémára, hanem mélyebb politikai vitákat is folytatnak.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a közelmúltban a lengyel, az osztrák, a cseh, a német és a holland választások alatt is a migráció volt a legfontosabb kérdés.

Az ellenzéki pártvezetőket ábrázoló plakátok valóságtartalmára vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette, amennyiben az elmúlt négy évben egy szociálliberális kormány működött volna, akkor az alapvetően máshogy kezelte volna a bevándorlást, amit az ide sorolható pártok EP-képviselőinek szavazatai is jól mutatnak.

Gulyás Gergely a rendezvény alapvető kérdésére válaszolva kifejtette,

a Fidesz minden választó, így a liberálisok bizalmát is szeretné kiérdemelni. Elmondása alapján a liberálisok támogatására egyebek mellett az alaptörvény elfogadásával is rászolgáltak,

amely határozottan biztosítja az olyan liberális alapértékeket, mint a szólás-, a gyülekezés- és az egyesülés szabadsága.

Kitért arra is, hogy az adott ügytől függően tudja magát a Fideszen belüli szabadelvűbb vagy konzervatívabb irányzatba sorolni. Példaként említette, hogy a szólásszabadság kérdésében szélsőségesen liberálisnak tartja magát, vagyis a gyűlöletre uszításon kívül mást nem szankcionálna, míg a családpolitikában a lehető legkonzervatívabb álláspontot osztja.

A Fidesz frakcióvezetője a kormányfő által használt illiberális állam kifejezésről azt mondta, a kabinet azzal elsősorban az SZDSZ-szel azonosított politikával szemben akarja meghatározni magát, továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a liberalizmus intoleránssá vált, vagyis csak egy véleményt tart elfogadhatónak.

A kormánypárti politikus úgy látja, a magyar sajtó sok nyugat-európai társánál sokszínűbb, a magyar ellenzék pedig nem hivatkozhat a sajtómegjelenések hiányára, ezért nem érzi veszélyben a sajtószabadságot.

A civil szervezetekről szólva kijelentette,

a kormánynak a majdnem 70 ezer civil szervezet közül azzal a néhány tucattal van állandósult vitája, amelyek jelentős támogatást kapnak Soros Györgytől.

A lehető legnormálisabb dolog, hogy nekik fel kell tüntetniük a külföldi támogatásaikat – tette hozzá.

Gulyás Gergely megjegyezte, az időzítés miatt nem tud elvonatkoztatni attól, hogy az elmúlt időszak közoktatási tüntetéseinek alapvetően az április választásokhoz van köze.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában