Az örök élet öröme

2018.03.31. 10:34

Este már Jézus feltámadását ünneplik a katolikus templomokban

Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.

A húsvéti ünnepkörrel Krisztus kereszthalálára és feltámadására emlékeznek a keresztények. Jézust nagypénteken feszítették keresztre és vasárnap hajnalra támadt fel. Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.

A vigília szertartása a jelenlegi, IV. századra visszavezethető liturgikus rend szerint négy jól elkülönülő részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.

A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, amelynek fénye a feltámadt Jézus Krisztust jelzi, aki új reményt ad az embernek. A pap ezután elindul a fénnyel a sötét templomba, ahol „szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat”.

A húsvéti igeliturgia végigvezeti a híveket az üdvösségtörténet nagy állomásain, majd felhangzik a Glória, Isten dicsőítése, és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Az evangélium Jézus feltámadásának története.

A prédikáció után következik a keresztvíz megáldása és a keresztelés. Ilyenkor a hívek is megújítják keresztségi fogadalmukat.

A szentmise a szokott rendben, az áldozati liturgiával folytatódik. A mise végén a „feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét” – írták.

Az egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nagyszombaton este hat órától a budapesti Szent István-bazilikában vezeti húsvét vigíliájának szertartását, húsvétvasárnap délelőtt fél tizenegykor pedig az esztergomi bazilikában mutat be ünnepi szentmisét.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap délelőtt tíz órakor, úrvacsorával egybekötött istentiszteleten hirdet igét Budapesten, a budahegyvidéki református templomban.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap délelőtt tizenegykor a budavári evangélikus templomban tart úrvacsorás istentiszteletet.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában