Választás 2018

2018.03.07. 15:35

A GDP hat százalékát az oktatásra kell fordítani a Jobbik szerint

A Jobbik szerint az oktatásra fordított összegeknek el kell érniük a bruttó hazai termék (GDP) hat százalékát, és a diplomás átlagszintre kell emelni a pedagógusok bérét - közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt parlamenti képviselője, az Országgyűlés oktatásért is felelős kulturális bizottságának elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, a Magyar Tudományos Akadémia elemzéséből ismét kiderült, hogy országszerte hiány tapasztalható fiatal pedagógusokból. Csupán kampányfogásnak nevezte, hogy a Klebelsberg Központ a választások előtt megpróbálja kiegészíteni a pályakezdő pedagógusok bérét. Szavai szerint nem erre lenne szükség, hanem a kérdés hosszú távú, kiszámítható és biztonságos rendezésére.

Megjegyezte: külön igazságtalannak tartják, hogy a Klebelsberg Központ intézkedése nem vonatkozik a szakképzésben dolgozókra, vagyis a Nemzetgazdasági Minisztérium bizonyos intézményeiben tanítók nem részesülnek az emelésből.

Január 1-je óta a főiskolát végzett pályakezdő pedagógusok fizetése csupán havi bruttó 2200 forinttal magasabb, mint a garantált bérminimum, azaz a szakmunkás minimálbér – ismertette. Hozzátette: ebből az következik, hogy pedagógushiány alakul ki. Hangsúlyozta, azért jöhetett létre ez a helyzet, mert az Orbán-kormány elválasztotta a pedagógusbéreket a minimálbér emelkedésétől. Fontos ennek az intézkedésnek a megszüntetése a tanári keresetek értékállóságának biztosítása érdekében – mondta.

Gyökeres szemléletváltás kell az alapfokú oktatásban is – hangoztatta Dúró Dóra. Egy 21. századi munkavállalónak átlagosan hatszor-hétszer szükséges megújítania a tudását, hogy boldogulhasson, és ez csupán az alapkompetenciák megerősítésével lehetséges. A 15 évesek negyede funkcionális analfabéta, nem érti, amit olvas – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában