Esély a boldoguláshoz

2018.03.13. 15:03

Szél Bernadett: több lehetőséget kell biztosítani a családoknak

Az egyszülős családokban nőtt a szegénységi ráta az elmúlt időszakban. Ebben a minden ötödik családot érintő élethelyzetben fokozott a politika felelőssége.

Az egyszülős családokban felnövő gyermekeknek is meg kell adni az esélyt a boldoguláshoz – jelentette ki a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje keddi, veszprémi sajtótájékoztatóján.

Szél Bernadett hangsúlyozta, hogy az egyszülős családok esetében, nőtt a szegénységi ráta az elmúlt időszakban. Hozzátette, hogy a politikának éppen ezért többet kell tenni a minden ötödik családot érintő élethelyzetben élőkért.

Közölte: kormányra kerülésük esetén egyebek mellett 45 százalékkal megemelik a családi pótlékot, orvosolják a tartásdíj-rendszer hiányosságait és szociális bérlakásokat építenek.

A nem vagy egyedül elnevezésű program megoldást kínál egyebek mellett arra a helyzetre, hogy a tartásdíj sok esetben későn érkezik meg a gyermeket nevelő szülőhöz illetve nem a valós jövedelem alapján állapítják meg ennek összegét – hangsúlyozta.

A programban foglaltak szerint két hónap késedelmet követően részben az állam fizetné a tartásdíjat – közölte. Szél Bernadett arról is beszélt, hogy a nagycsaládosoknak járó kedvezményeket kiterjesztenék az egyszülős családokra is. Elmondta azt is, hogy munkaidő-kedvezményt adnának az egyszülős családot fenntartó szülőnek valamint jogi, életvezetési lehetőségeket biztosítanának számukra családi központok létrehozásával, a családi adókedvezményt pedig megdupláznák egy gyermek után.

Az LMP célja az, hogy hosszú távú jó döntések meghozatalában nyújtsanak segítséget a családoknak – jegyezte meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában