Fenyő-gyilkosság

2018.04.20. 13:35

Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Gyárfás Tamás ellen

A bíróság egy hónapra rendelte el a kényszerintézkedést. Közben hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsítottak meg egy volt főügyészt.

Forrás: mti

Egy hónapra nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája pénteken – közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője az erről szóló döntés meghozatala után a fővárosban.

A döntés nem jogerős, a gyanúsított és az ügyészség is fellebbezett ellene.

A kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el.

Gyárfás Tamás úgy fogalmazott, semmi köze nincs a témához.

Bánáti János, a gyanúsított védője, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke hangsúlyozta: az a döntés született, hogy az ügyészség által indítványozott házi őrizetre nincs szükség. Gyárfás Tamás húsz éve azzal a tudattal él, hogy milyen hírek jelentek meg vele kapcsolatban. Egész életében Magyarország érdekét szolgálta, és bár gyakran távozott külföldre, nem azért, hogy elmeneküljön az eljárás elől: mindig hazatért, megjelent, amikor kellett.

A nyomozóhatóság folytatja az eljárást, várhatóan sor kerül újabb meghallgatásokra, Gyárfás Tamás mindig pontosan megjelenik majd – közölte Bánáti János.

A hangfelvételről úgy fogalmazott, azon félmondatokat, adott esetben nem is érthető szavakat lehet kivenni. A hordozó elemzésébe semmilyen módon nem mennek bele a nyilvánosság előtt – szögezte le. Hozzáfűzte: még a nyomozóhatóság sem tette fel ezt a kérdést Gyárfás Tamásnak, nem mentek végig a szöveg elemzésén, nem kellett arról nyilatkozni.

Ismertette: a törvény előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványnál kötelezően előírja, hogy a védőnek és a terheltnek minden iratot át kell adni, amit a bíróság megkap. Amikor nem előzetest, csak házi őrizetet indítványoznak, biztosítani szükséges a terheltnek és a védőnek, hogy megismerjék az ügyészi indítványt alátámasztó bizonyítékokat, kivéve, ha ez a nyomozás érdekét veszélyezteti. A meghallgatás elején Bánáti János felvetette, hogy van „néhány kötet”, és szeretné tudni, a több tízezer oldalból melyeket tanulmányozhatja, amivel nem sérti a nyomozás érdekét. Erre az ügyész azt válaszolta, hogy semmit nem ismerhet meg az iratokból.

Az „összevágott”, „hevenyészett” hangfelvételen kívül tehát semmiféle bizonyítékról nem tudnak – mondta Bánáti János.

Hangsúlyozta: Gyárfás Tamás állítólagos tette csak akkor lehet bűncselekmény, ha miután rábírta Portik Tamás vállalkozót arra, hogy közvetítse a felbujtást, utána ő rábírta az elkövetőt a bűncselekményre. Gyárfás Tamást ugyanis „a felbujtó felbujtásával gyanúsítják” – fogalmazott.

Kijelentette, nem tártak eléjük semmiféle bizonyítékot. Csak a hangfelvételről tudnak, de azt nem kellett eléjük tárni, mert a hordozót Gyárfás Tamás adta át: már másnap leadta a borítékot, miután megtalálta azt a levélszekrényében. Ez tavaly ősszel történt.

Az ügy nem jutott odáig, hogy követeljenek tőle valamit – emelte ki Gyárfás Tamás.

A bírói ítélethez ennél sokkal több kell – hangoztatta Bánáti János. A törvény kimondja, hogy alapos gyanú és kétséget kizáró bizonyítottság szükséges. Az sem biztos, hogy lesz vád – vélekedett.

A hangfelvételt „feltehetően csak az készíthette”, akivel Gyárfás Tamás beszélt. Ez nem kétséges, hogy Portik Tamás – jelezte az ügyvéd.

Kitért Gyárfás Tamás és Portik Tamás kapcsolatára, amelyet felületesnek nevezett. A viszonyuk egy ingatlanbérlettel kezdődött a kilencvenes években: Portik Tamás bérelte a korábbi úszószövetségi elnök egy ingatlanát. Ezt követően alkalmi, teljesen rendszertelen kapcsolat állt fenn kettejük között, évente egyszer-kétszer találkoztak, de volt, hogy évekig nem. Volt egy ingatlancsere-ügylet is a kétezres évek közepén, amellyel Gyárfás Tamás gazdaságilag rendkívül jól járt.

Tasnádi Péter vallomását nem tárták eléjük, arra nem kívánnak reagálni – közölte egy kérdésre Bánáti János.

Gyárfás Tamás elfogásáról Bánáti János azt mondta, arra az utcán került sor. Úgy fogalmazott ugyanakkor, hogy elfogni azt kell, aki menekül, a korábbi úszószövetségi elnök pedig az elmúlt húsz évben soha nem menekült, és ezután sem fog.

Gyárfás Tamás jelezte: csütörtökön beszélt a FINA vezetőivel, akik bíznak benne. A pénteki döntés nem veszélyezteti, hogy részt vegyen a jövő heti budapesti vízilabda-kongresszuson.

Az Országos Rendőr-főkapitányság múlt kedden tette közzé, hogy tavaly október 31-e óta folytatják a nyomozást a Fenyő János ellen mintegy húsz éve elkövetett emberölés ügyében.

Egy héttel később a Gyárfás Tamás előállítására vonatkozó MTI-megkeresésre közleményben reagáltak. Kiemelték, hogy elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost. Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.

Az ugyanebben az ügyben március 22-én gyanúsítottként kihallgatott Portik Tamás vállalkozót is emberölésre felbujtással gyanúsítják.

Bánáti János ügyvéd szerdán azt írta a honlapján: Gyárfás Tamás a kihallgatásán tagadta, hogy két évtizede arra utasította volna P. T.-t, ölesse meg Fenyő Jánost.

A korábbi úszószövetségi elnök többórás vallomásban részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő „megbékélést”, és leírta P. T.-vel való kapcsolatát is – közölte.

Csütörtökön a Fővárosi Főügyészség közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: házi őrizet elrendelését indítványozta. Ennek értelmében Gyárfás Tamást hazaengedték.

Megállapították, hogy személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése szükséges és indokolt. A legsúlyosabb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás helyett azonban házi őrizetre tettek indítványt, nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett.

A Fenyő-gyilkosság ügyében folytatódó nyomázással összefüggésben mindeközben hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsította meg I. S. P. volt főügyészt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) pénteken – tudatta közleményben a KNYF.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indított nyomozás során pénteken a KNYF házkutatást tartott, majd a gyanúsítottat kihallgatták.

A gyanú szerint a volt főügyész az akkori, illetve korábbi hivatali beosztásából eredően tudta, hogy a Fenyő János elleni gyilkosság felbujtója továbbra is ismeretlen, és felderítése érdekében a hatóságok évek óta erőfeszítéseket tesznek.

A KNYF szerint I. S. P. 2017 októberében hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát. Az átadó az utóbb felbujtással meggyanúsított egyik férfi volt, aki akkor azért fordult az általa ismert főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle.

A KNYF szerint I. S. P.-nek fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességével ellentétben a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozó hatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta.

„A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P. volt főügyészt” – áll a közleményben.

Időközben megszólalt Papp Gábor, Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész védője, aki azt mondta, hogy a gyanúsítás minden pontját cáfolni fogják. Az ügyvéd úgy fogalmazott: „abszurd, ténybelileg és jogilag megalapozatlan” a gyanúsítás. Hangsúlyozta: Ihász Sándor végig törvényesen végezte ügyészi munkáját. Közölte azt is, hogy panaszt tettek a gyanúsítás ellen, és a cáfolatot a későbbiekben részletesen kifejtik az ügyészségnek. Ihász Sándor vallomást nem tett, és szabadlábon védekezik.

Borítókép: Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó megérkezik budapesti otthonába 2018. április 19-én

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában