WHO

2018.05.18. 09:22

„Nagyon magasra” emelték az egészségügyi kockázat szintjét az ebola miatt Kongóban

A korábbi "magas" szintről "nagyon magasra" emelte országosan a közegészségügyi kockázat szintjét a Kongói Demokratikus Köztársaságban pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely előző nap válságtanácskozást tartott az ebola terjedése miatt.

A szervezet ezzel párhuzamosan a térségbeli országokra vonatkozó regionális kockázat szintjét a korábbi „mérsékeltről” „magasra” növelte, miközben az egész világra kiterjedő egészségügyi kockázatot alacsonyan hagyta.

A WHO azt követően tartott válságtanácskozást és döntött a változtatásról, hogy a betegség felütötte a fejét az 1,2 milliós Mbandaka városában is. A nagy kiterjedésű település a székhelye az északnyugati Egyenlítői tartománynak, továbbá nemzeti és nemzetközi folyami, közúti útvonalak mentén fekszik, valamint légiközlekedési csomópont.

A világszervezet korábban nagyon aggasztónak nevezte, hogy a már 23 ember halálát okozó betegség Mbandakát is elérheti, mert ez rendkívül megnehezítheti a betegség terjedésének megakadályozását.

Peter Salama, a WHO vészhelyzeti felkészültségért felelős igazgatóhelyettese azt mondta, hogy nem pánikot akarnak kelteni, de a városban kimutatott ebola betegség egészen más jelenség az eddigieknél. A városiak ugyanis sokkal több emberrel érintkeznek, ami azt jelenti, hogy ott a járvány exponenciálisan terjedhet, szemben a vidékkel.

A WHO pénteken összehívja a szakértők rendkívüli bizottságát, hogy tegyen javaslatokat, továbbá határozzon arról, hogy a kialakult helyzet nemzetközi mértékű rendkívüli közegészségügyi veszélyt jelent-e.

A közlemény szerint tragikus volna, ha az ebola elérné az ország fővárosát, a zsúfolt Kinshasát, ahol milliók élnek egészségtelen, nyomorúságos, szennyvízelvezetés nélküli negyedekben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában