Járványveszély

2018.05.16. 18:29

Négyezer adag ebola elleni oltóanyag érkezett Kongóba

Megérkezett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által küldött négyezer adag ebola elleni, kísérleti oltóanyag a Kongói Demokratikus Köztársaságba, ahol a hivatalos adatok szerint hatan vesztették életüket a vérzéses lázzal járó súlyos betegségben bő egy hét alatt.

Az oltásokat az ebolagyanús esetekkel érintkezőknek adják be, elsők között az egészségügyi dolgozóknak – mondta Jessica Ilunga, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

A WHO eddig 42 megbetegedést és a betegségből eredő 23 halálesetet jelentett. Az ebolagyanús esetek közül hárman egészségügyi dolgozók, a halottak között egy ápoló van. Az első ebolagyanús eseteket az ország északnyugati részén, az Équateur tartományban található Bikoro településről jelentették.

A Kongói Demokratikus Köztársaság (volt Zaire) hatóságai a múlt kedden értesítették a WHO-t arról, hogy újabb ebolajárvány van kialakulóban. Eugene Kabambi, a WHO kongói szóvivőjének múlt csütörtöki jelentése szerint az első ebolás megbetegedések még 2017 decemberében történtek, az első halálesetek pedig rá egy hónapra.

A vérzéses lázzal járó súlyos betegségnek nincs gyógymódja. A szerdán érkezett kísérleti oltóanyagokat 2015-ben Guineában, a legsúlyosabb ebolajárvány által sújtott egyik nyugat-afrikai országban tesztelték. Az oltóanyagok akkor nagyon hatékonynak bizonyultak a betegség ellen. Bár az oltóanyagokat a vírus egy másik szubtípusa ellen fejlesztették ki, a szakértők feltételezése szerint hatásosnak bizonyulhatnak a legutóbbi ebolás megbetegedések kezelésében is.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérek lehetnek. A fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-15-ben Nyugat-Afrikában. Az akkori járvány által leginkább sújtott három országot, Sierra Leonét, Guineát és Libériát végül 2016-ban nyilvánította ebolamentesnek a WHO.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában