Legalább 10 ponton hibádzik

2018.06.14. 22:23

Kormányszóvivő: az Unió elveivel ellentétes Brüsszel költségvetési javaslata

Kovács Zoltán szerint az Európai Unió saját elveit szegi meg az általa benyújtott költségvetési javaslatával.

Kovács Zoltán az M1 csatorna csütörtök esti műsorában elmondta: az elveket nézve 10-11 kifogásolható pontot találtak az uniós költségvetési javaslatban. Mint kifejtette: az uniós költségvetés kiszámításánál eddig voltak objektív mérőszámok.

Az például alapelv volt, hogy a konvergenciaforrások szétosztásánál az a cél, hogy felzárkóztassák az unió azon országait, amelyek az átlagtól, illetve az unió legfejlettebb régióitól le vannak szakadva. Ennél a pontnál is megbukik az unió most benyújtott javaslata – mondta.

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy a Brexit miatt egyébként is csökkenni fognak az uniós források. Ennek kapcsán viszont megjegyezte, hogy Magyarország kész lett volna növekvő hozzájárulást fizetni, mert a magyar kormány úgy vélekedett, „több Európához több pénzre van szükség”.

Az uniós költségvetés elvei a migráció kezelésében, a közös határvédelem területén is „megbicsaklanak” – jegyezte meg a kormányszóvivő, példaként említve, hogy bár Magyarország bebizonyította, hogy a déli határzár alkalmas megállítani az illegális migrációt, az unió mostanáig sem járult hozzá a kerítés költségeihez.

A migráció kapcsán Kovács Zoltán elvi szinten is elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyébként is kevesebb rendelkezésre álló pénzből az európai emberektől vegyenek el, és azt a migránsokra fordítsák.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában