Trianon diktátuma

2018.06.04. 15:10

Kövér László: önmagától való elidegenítésre ítélték volna a nemzetet

Az MSZP nevében felszólalva Hiller István is a magyarok nemzeti tragédiájaként emlegette Trianont, az ott született diktátumot pedig rossz és színvonaltalan békének nevezte.

Megemlékezést tartott a nemzeti összetartozás napján az Országgyűlés hétfőn. Kövér László, a Ház elnöke az ülés nyitányaként megemlékezett arról, hogy 98 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békeszerződést.

Úgy fogalmazott: a korabeli európai nagyhatalmak államunkat életképtelenségre, nemzetünket pedig az önmagától való elidegenítésre ítélték.

„Meggyőződésünk, hogy sem a bennünk mások által táplált bűntudatra, sem az önmagunkon elhatalmasodó sérelmi tudatra a 21. században jövőt építeni nem lehet”

- fogalmazott.

Emlékeztetett: Trianonban hárommillió embert fosztottak meg a jogától, hogy eldönthesse, kivel akar együtt élni szülőföldjén.

„Napjainkban vannak, akik Európa minden nemzetét meg akarják fosztani azon joguktól, hogy eldönthessék, kivel akarnak együtt élni a szülőföldjükön”

- tette hozzá.

Vannak, akik az európai nemzetek megkérdezése nélkül, az illegális migráció eszközével akarják átalakítani az európai térséget. Európa azonban nem a nemzeti érdekek felszámolásával, hanem azok harmonizálása révén tud talpon maradni – hangoztatta.

„Isten óvja Magyarországot és minden magyar embert a szülőföldjén”

- zárta szavait Kövér László.

A 98 évvel ezelőtt megkötött békeszerződést Hiller István (MSZP) is igazságtalannak nevezte a, rámutatva, az nekünk, magyaroknak nemzeti tragédia.

Ez egy rossz és színvonaltalan béke – jelentette ki, amit azzal indokolt: a modern Európa létrehozói olyan békére törekedtek korábban, amely nem megalázza a vesztest, hanem a rendszer részévé teszi, teret ad számára, érdekeltté teszi a béke fenntartásában.

Ugyanakkor meg kell érteni:

a magyarság és európaiság gondolata összekötődik, így szerinte akkor tudjuk az országot és a nemzetet előrébb vinni, ha részeként akarjuk formálni Európát

– mondta.

Felszólalását azzal zárta: 98 évvel Trianon után közösen érdemes büszke magyarként és büszke európaiként gondolkodni a jövőről.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár arra mutatott rá:

a békediktátum aláírásakor a nemzetgyűlésben nem ült olyan képviselő, aki a dokumentumot ne érezte volna mélyen igazságtalannak.

Kijelentette ugyanakkor: nemcsak a veszteségekre kell tekinteni, hanem a meglévő erőforrásokra is, amelyből meg tudunk újulni, amiből lehet építkezni.

Felidézte a nemzeti összetartozás napjáról szóló javaslat elfogadását és azt, hogy az előterjesztést Hiller István sem támogatta, ahogy nem szavazott a kettős állampolgárságról sem.

Szólt a szülőföldön boldogulás támogatásáról, és arra kérte az ellenzéket, támogassa a nemzetpolitikai célok megvalósítását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában