Érdekvédelem

2018.08.24. 17:14

Bemutatkozott a magyar jogászok nemzetközi együttműködési hálózata

A Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken lépett először a nyilvánosság elé a Kárpát Jogi Network, a magyar nyelven is dolgozó jogászok nemzetközi együttműködési hálózata.

A hálózat, amelynek jogi hátterét a Magyarországon bejegyzett Kárpát-medencei Magyar Jogász Szövetség adja, azokat a jogászokat és jogászhallgatókat próbálja összefogni, akik a világ bármely pontján magyarul is végzik a munkájukat.

A rendezvényt köszöntő levelében Kövér László úgy vélte: a hálózat és a Kárpát-medencei Magyar Jogász Szövetség erősítheti a magyar jogászvilág határon átívelő együttműködési képességét, és segíthet fenntartani, megerősíteni az emberek bizalmát a jog erejében. A rendezvény fővédnökségét is vállaló Kövér László úgy vélte:

Nagy szükség van az érdekvédelemre egy olyan Kárpát-medencében, amelynek „az egyik szegletében még jogilag hatályos a kollektív bűnösség elve”, ahol elvitatják a kollektív jogok lehetőségét, ahol egy másik szegletben „a törvény jobban védi a medvét mint az embert”, egy olyan Európában, ahol a brüsszeli bürokraták többet foglalkoznak az uborka görbületének szabályozásával, mint ötvenmillió őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozó európai polgár nyelvi és kulturális jogaival.

Mayer Erika, a jogászhálózat főszervezője a rendezvény végén az MTI-nek elmondta: a Kárpát Jogász Network olyan szakmai közösséggé kíván formálódni, amelynek célja, hogy a magyar jogi kultúrát, az azonos szakmát művelők közötti anyanyelvi szakmai kapcsolattartást, az együttműködést erősítse.

„Az a célunk, hogy közös jogi álláspontokat alakítsunk ki olyan kérdésekben, amelyek több országban felmerülhetnek, mint például a kisebbségi jogi kérdések vagy az EU-s kérdések”

- fogalmazott Mayer Erika.

Hozzátette: a hálózathoz csatlakozó jogászok napi gyakorlati szinten, egyedi ügyekben is egymás segítségére tudnak lenni. Egy olyan jogi szótárnak a kialakítását is fontosnak nevezte, amely elősegíti a különböző országokban használt eltérő jogi terminusok azonos értelmezését. Azt mondta, a magyar jogászok összefogásával „egy szakmai építőkockával” kívánnak hozzájárulni ahhoz a programhoz, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a Tusványoson mondott beszédében a Kárpát-medence újraépítésének nevezett.

A pénteki kolozsvári bemutatkozáson és szakmai fórumon magyarországi, erdélyi, felvidéki és vajdasági jogászok vettek részt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában