átrendeződés

2018.08.30. 18:02

Először neveztek ki keresztény nőt kormányzónak Egyiptomban

Kopt keresztény nő is van az Abdel-Fattáh Esz-Szíszi egyiptomi elnök által csütörtökön kinevezett új tartományi kormányzók közt, először az ország történetében.

Esz-Szíszi csütörtökön több tartományban új kormányzót nevezett ki, miután a kormány átrendeződött a márciusi újraválasztását követően.

A gízai tartományi tanács korábbi képviselőjét, a kopt keresztény Manál Avad Miháílt Damietta tartomány kormányzójává nevezték ki.

Új kormányzója lett ezenkívül Kairónak, Gízának, Luxornak, Asszuánnak és a dzsihadista tűzfészeknek számító Észak-Sínainak is.

Egyiptom első női kormányzója Nadia Ahmed Abdo volt, aki tavaly került el-Beheira tartomány élére.

A muszlim többségű ország lakosságának tíz százaléka keresztény és a közösség többször nehezményezte, hogy tagjai alulreprezentáltak a kormányzatban.

A koptok a hadsereg soraiból kikerült Esz-Szíszi támogatói voltak, mikor az 2013-ban katonai puccsot hajtott végre az ország első demokratikusan megválasztott, de sok vitát kiváltó elnöke, a Muzulmán Testvériség által támogatott Mohamed Morszi ellen.

Egyiptom jelenlegi kormányában nyolc nő van, ez a legtöbb az ország történetében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában