Pénzügyi anarchia bukkant fel az egészségügyben

Pénzügyi szempontból botrányos állapotok uralkodnak az egészségügy egyes területein – erre a megállapításra jutott az Állami Számvevőszék elnöke, miután a szervezet számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött. Utóbbiaknál például rendszerszintű, hogy a vezetők nem tartották be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem, a kórházaknál pedig néhol leltár sem készült egyes készletekről. Domokos László a Magyar Időknek nyilatkozva úgy vélekedett:

a szabálykövető intézményvezetőket nem szabad leváltani, de azokon a helyeken, ahol a pénzügyek nincsenek rendben, új gazdasági irányításról kell gondoskodnia a tulajdonosnak, az államnak. Az elnök szerint az ország nem lehet versenyképes, ha az egészségügy pazarlóan működik.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakemberei hosszabb ideje ellenőrzik a hazai egészségügy különféle intézményeinek pénzügyeit, gazdálkodását. Ha röviden kellene összefoglalnia az eddigi tapasztalatokat, hogyan fogalmazna?

Anarchia. Botrány. Ez a két szó, ami először eszembe jut.

Erős kifejezések. Ezek szerint nem bánnak különösebben jól az adófizetők pénzével az egészségügyi intézményeknél.

Az Állami Számvevőszéknek az a feladata, hogy – a parlament pénzügyi ellenőrző szervezeteként – őrködjön a közpénzek szabályos elköltése felett, s határozott jelzést adjon, ha problémás gyakorlatokat észlel. Ennek szellemében végeztük és végezzük a jövőben is ellenőrzéseinket az egészségügyben. Megállapításaink közül érdemes néhány példát külön is megemlíteni.

Találtunk olyan kórházat, ahol szinte minden fontos terméket és szolgáltatást úgy vett meg az intézmény vezetősége, hogy nem folytatott le közbeszerzést, vagyis a vásárlásoknál minden lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagytak. Számos olyan kórház is akadt, ahol nem vezettek hiteles leltárt bizonyos eszközökről, így gyakorlatilag nem tudták megmondani, hogy adott pillanatban mekkora a készletük, s miből mennyi fogy.

Néhol az elszámolások egyszerűen átláthatatlanok voltak. De kaotikus viszonyokat találtunk egyes szakrendelőknél is. Számos esetben hamis nyilatkozatokat tettek az intézményvezetők a gazdálkodásról, így esély sem volt arra, hogy kiderüljön, mekkora vagyonnal gazdálkodtak és a forrásokat mire fordították. Az eddigiek alapján azt kell mondjam: rendszerszintű, hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem. Elképzelhetetlen pénzügyi viszonyok uralkodnak néhol az egészségügyben. Ráadásul a korrupció ellen védelmet nyújtó kontrollrendszereket gyakorlatilag egyik ellenőrzött egészségügyi intézményben sem alakították ki megfelelően.

Érdekes, amit mond. Különösen annak fényében, hogy rendszeresen azt hallhatja az adófizető: azért nem mennek jól a dolgok az egészségügyben, mert a kormány kevés pénzt fordít erre a célra. Az ellenzék állandóan a hiányzó vécépapírral példálózik.

A pénz mennyiségét érintő kritika lehet, hogy jogos, de az is lehet, hogy nem. A helyzet úgy áll, hogy a súlyos gazdálkodási szabálytalanságok miatt nem tudhatjuk, valójában mennyi pénz kell az egészségügynek. A vécépapír kapcsán pedig – a tapasztalatok alapján – elmondok egy nagyon is elképzelhető eseménysort, ami más eszközökre és szolgáltatásokra is behelyettesíthető. A kórház vásárol hatalmas mennyiségben vécépapírt, de fel sem merül, hogy ezt közbeszerzési eljárásban tegye. Valahogyan kiválasztja a beszállítót, amelyik – a szabálytalan beszerzés miatt – minden bizonnyal jóval áron felül szállítja le az árut az intézménynek. A kórháznál a megérkező mennyiséget elfelejtik felvenni a leltárba, aztán amikor a beteg bemegy az illemhelyre, felháborodva tapasztalja, hogy nincs guriga. Teszem hozzá, teljesen jogosan. Leltár, nyilvántartás hiányában viszont senki nem tudja, mi lett a nagy mennyiségű vécépapír sorsa: lehet, hogy az összeset kitették a mosdókba és elfogyott, így többre lenne szükség, de az is előfordulhat, hogy egy részét ellopták. Mivel az egész folyamat teljesen szabálytalan, sajnos a lopás lehetősége mellett felmerül a korrupcióé is. A kórház újra rendel vécépapírt, a szállító pedig újra szállít, holott szinte biztos lehet benne, hogy csak később, az állami konszolidáció idején kapja meg a pénzt, a kórház ugyanis elköltötte, amit az államtól kapott. A szállító ezzel nyilván számol, beépíti a késedelmet az árba. S megteheti, mert nincs közbeszerzés, szabálytalan az egész folyamat.

Adódik rögvest a kérdés: mi a megoldás?

Érdemes ezt a helyzetet alaposan végiggondolni. A szakrendelők ellenőrzésekor két olyan intézményt is találtunk – érdekes módon éppen a fővárosban –, ahol minden megfelelően ment, a szabályokat betartották, a közpénzt eredményesen és hatékonyan költötték el, s ki is jöttek a keretükből. Olyan kórház is akadt, amely nagyjából szabályszerűen működött, ahol törekedtek az előírások betartására. Vagyis lehet jól csinálni. Ezeknek az intézményeknek a vezetőit megítélésem szerint nem szabad leváltani, hiszen a feladatukat el tudják látni. Ott kell beavatkozni, ahol a gazdálkodásban súlyos szabálytalanságok vannak. Lehet, hogy az ottani vezető egyébként kiváló orvos, remekül ért a gyógyításhoz és nincs párja a műtőben. De akkor csak azzal foglalkozzon, a pénzügyekkel, a logisztikával ne törődjön, azokat vigye valaki más.

Ha jól értem a szavait, ezeken a helyeken változtatásra volna szükség. De milyen típusúra?

A szakminiszter megannyi megoldás közül választhat,

s hiszem, hogy Kásler Miklósnak megfelelő tapasztalata és tudása van ahhoz, hogy megtalálja a célra vezető módszert. A lehetőségek tárháza ez ügyben szinte végtelen. Például leválthatja az érintetteket és másokat nevezhet ki. Vagy összevonhatja az adott intézmény gazdálkodását egy másikkal, esetleg külön pénzügyest küldhet oda, de ezek mellett sok más módszer is szóba jöhet.

A kérdés megválaszolásához egyébként, úgy vélem, érdemes egy lépést hátrébb lépnünk. Először is szemléletváltás kell az egészségügyben. Mit tapasztalunk jelenleg? Ha egy kórház betartja a szabályokat, s nem költi el az összes rendelkezésére álló pénzt, akkor jó eséllyel megtörténhet, hogy a megmaradt összeget elvonják tőle. A másik intézmény, amelyik viszont jóval többet költ, mint lehetne, ahelyett az állam idővel jót áll, s kifizeti a tartozását. Ez körülbelül olyan, mintha azt büntetné meg a környezetvédelmi hatóság, aki kidobja a szemetet a kukába, annak pedig pénzt adna, aki az erdő szélére hordja az építési sittet. Nincs ez így rendben. A szemléletváltásnak tehát egyrészt abban kell állnia, hogy az egészségügyi vezetők megfelelően bánjanak az állami pénzzel, az adófizetők pénzével, s ezt a kormány szigorúan ellenőrizze. Az az intézményvezető pedig, aki ennek az elvárásnak nem tud megfelelni, ne hozhasson több gazdasági döntést. A törvényeket ugyanis be kell tartani.

Mi volna a szemléletváltás másik területe?

Az egészségügynek az ember, a beteg védelme kell az első legyen. Említek egy példát.

Ma a sürgősségi ellátással szemben az a kritérium él, hogy 12 órán belül lássa el a pácienst. Ez szerintem rettenetesen hosszú idő. A mentők húsz percen belül megérkeznek a helyszínre, akkor az egészségügyi intézménynek miért van fél napja arra, hogy megkezdje a veszély elhárítását?

Az Állami Számvevőszék most készíti elő ennek a területnek a rendszerszintű vizsgálatát, az ellenőrzés-sorozathoz hamarosan hozzáfogunk. Úgy vélem, az volna a megfelelő, ha lenne az ország minden pontján olyan intézmény, amely a hét minden napján, ünnepnapokon is fogadná a sürgős ellátást igénylőket, mégpedig úgy, hogy azonnal megkezdi a bevitt személy ellátását, a veszélyhelyzet elhárítását. Akár úgy is, hogy valaki odalép az érintetthez, hogy felvegye az adatait, ezután pedig – de nem órákkal később – jönne egy orvos, aki megnézné, s ha kell, elvégeznék a halaszthatatlan beavatkozást. Az úgynevezett vészhelyzeti betegellátás lesz tehát a következő terület, amelyet áttekintünk, és a kockázatelemzésünk alapján ezen a területen is bőven vannak megoldásra váró feladatok.

Szakmai szempontokat is vizsgálnak majd? Az ÁSZ-tól viszonylag távol esnek a gyógyítás szakkérdései.

Valóban, a számvevőszéki ellenőrzések ezért is nem terjeszkednek túl azokon a pontokon, amelyeket számunkra a jogszabályok, köztük az alaptörvény kijelöl. Az ÁSZ feladata annak áttekintése, hogy az állami, az önkormányzati szervezetek szabályosan, eredményesen és hatékonyan költik-e a közpénzt, és ezeket az alapelveket szem előtt tartva kezelik-e a rájuk bízott közvagyont.

Az egészségügy százmilliárdos összegekből gazdálkodik évente, s nagyon nem mindegy, hogy mi lesz ennek a summának a sorsa. Ráadásul az egészségügyi szereplőknek is észre kell venniük, hogy a versenyképesség számukra is új kihívást jelent. Az ország nem lehet versenyképes, ha az egészségügy pazarlóan működik.

S nem elég, hogy pazarlóan működik, de az emberek, az adófizetők még csak meg sem kapják a megfelelő ellátást. Az állami egészségügynek minőségi szolgáltatást kell kínálnia, s ezért az ágazat vezetőinek is tenniük kell, ahogy felelősséget is kell vállalniuk az esetleges kudarcok miatt. Nem lehet mindenben az államra mutogatni. A szemléletváltásra persze az állam képviselőinél, a kormányzatnál is szükség van: az államnak a betegek oldalára kell állnia, a betegek érdekeit kell az első helyre tennie.

Borítókép:

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnőke

Forrás: Magyar Idők / Kurucz Árpád