Afrika

2018.11.15. 20:28

ENSZ-békefenntartók vesztették életüket a kongói lázadókkal vívott harcokban

Legalább hét ENSZ-békefenntartó meghalt és további tíz megsebesült egy, a kongói hadsereggel közös hadműveletben, amelyet lázadók ellen folytattak a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti, ebolajárvány sújtotta térségében – közölte csütörtökön az ENSZ-főtitkár szóvivője.

Stéphane Dujarric elmondása szerint az elesett hét kéksisakos közül hat malawi, egy tanzániai volt. Továbbra sem találnak egy ENSZ-békefenntartót, aki eltűnt a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) elnevezésű ugandai lázadócsoport ellen előző nap folytatott művelet során, amelyben több kongói katona is életét vesztette vagy megsebesült – tette hozzá.

A kilencvenes években alapított ADF Uganda mellett a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében is aktív. Az AP amerikai hírügynökség adatai szerint az ADF felkelői több mint 1500 embert öltek meg, gyerekeket raboltak el a térségben az elmúlt bő négy évben.

A szerdai művelet helyszíne az északkelet-kongói Beni térsége volt, ahol jelenleg ebolajárvány szedi áldozatait. A mostani járvány a közép-afrikai ország Észak-Kivu és Ituri nevű tartományait sújtja, amelyeket leginkább pusztít a fegyveres konfliktus, és a helyi lakosság is akadályozza az egészségügyi dolgozók munkáját. A betegség eddig legalább 200 ember halálát okozta augusztus 1-je óta.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

A jelenlegi az első ebolajárvány, amely egy konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait. A térségben mintegy száz lázadócsoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért, így a kongói ENSZ-misszió (MONUSCO) is részt vesz az ebola elleni fellépésben. Az ország északkeleti részén évtizedek óta dúl a konfliktus a különböző fegyveres csoportok között, amelyek a helyi lakosságot nap mint nap fenyegetik, dacára a kongói hadsereg és a MONUSCO jelenlétének.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában