Beismerés

2018.11.21. 21:54

Korábbi sérelmeire hivatkozik az óbudai gyilkosság elkövetője

Több lövéssel végeztek egy nővel szerda hajnalban a főváros III. kerületében, a gyanúsítottat elfogták – közölte a rendőrség délelőtt a honlapján. Ugyanott este a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta: a 67 éves elkövető korábbi sérelmével indokolta tettét. A rendőrség szemtanúkat keres.

Bűnügyi helyszínelés a főváros III. kerületében 2018. november 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Mihádák Zoltán

A korábbi közlemény szerint fél 6 után érkezett bejelentés a rendőrséghez, hogy a Virág utcában lövéseket hallottak, és egy nő fekszik a földön. A helyszínen kiderült, hogy a nőt több lövés érte, és olyan súlyosan megsebesült, hogy meghalt. A bűncselekménnyel gyanúsítható férfit a helyszín közelében fogták el.

Este a rendőrség azt írta, hogy az áldozat egy 56 éves budapesti nő.

A rendőrök megállapították, hogy az elkövető személyautóval menekült el a helyszínről. A gépjárművet a térfigyelő kamerák felvételei alapján találták meg a III. kerületi Meggy utca és Parlag utca kereszteződésénél. Az autóhoz a BRFK bűnügyi bevetési osztályának munkatársai érkeztek elsőként, és látták, hogy a járműben egy, a kezében valószínűleg fegyvert tartó, szemmel láthatóan bódult férfi ül. A 67 éves budapesti L. Józsefet elfogták.

A férfi a bűncselekmény elkövetését a helyszínen beismerte, tettét korábbi személyes sérelmével indokolta. L. József ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják az eljárást.

Az életvédelmi osztály nyomozói a bűncselekmény körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében szemtanúkat keresnek – írta a BRFK.

Borítókép: Bűnügyi helyszínelés a főváros III. kerületében 2018. november 21-én, a gyilkosság után

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában