lényeges feladat

2019.02.25. 12:29

Történész: a fiataloknak is meg kell ismerniük a kommunizmus bűneit

Ez szükséges ahhoz, hogy értsék és tudják értékelni, mit jelent szabadságban élni – mondta Soós Viktor Attila.

Idő kell, hogy a mai fiatalokban tudatosuljon, a kommunista diktatúra időszaka nem egy eltörölt és elfeledett része a magyar történelemnek. Ez egy nem könnyű és sötét korszak volt, de meg kell ismerniük ahhoz, hogy értsék és tudják értékelni, mit jelent szabadságban élni – mondta Soós Viktor Attila az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában. A kommunizmus áldozatainak emléknapja arra hívja fel a figyelmet, hogy emlékezzünk mindazokra, akik valamilyen üldöztetést szenvedtek a kommunista diktatúra időszakában – közölte a történész.

1945-től kezdődően, miután sor került Magyarország szovjet megszállására, és a kommunisták egyre hatékonyabban és jobban igyekeztek megszerezni a hatalmat illetve pozíciót, amelyre szükség volt a totális diktatúra kiépítéshez. Ezt 1945-től kezdve lépésről lépésre megszerezték.

Szimbolikus és üzenetértékű, ahogy Kovács Bélát a nyílt utcáról elhurcolták, majd mindenféle jogi eljárást nélkülözve kihallgatták, elítélték majd elvitték a Szovjetunióba.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja arra hívja fel a figyelmet, hogy emlékezzünk mindazokra, akik valamilyen üldöztetést szenvedtek a kommunista diktatúra időszakában – fejtette ki a történész.

Mindenki, aki nem haszonélvezője volt a kommunista diktatúrának, az egyfajta áldozatnak tekinthető – reagált Tóth Kriszta kérdésére Soós Viktor Attila. A Szovjetunió és a Magyar Kommunista Párt egy olyan rendszert hozott létre Magyarországon és a térségben, amely felrúgta a korábbi berendezkedést.

Ha valaki politikai vagy más területen véleményt formált, vagy egyszerűen csak nem volt hajlandó betagozódni a kiépülő diktatúrába, azt különböző megtorlások érhették

- hangsúlyozta.

Világszinten 100 millió áldozata van a kommunista diktatúrának, amely egészen a 1980-as évekig, a Kádár-korszakig tartott.

Lehet, hogy akkor már nem hurcolták el az embereket a Szovjetunióba, vagy nem börtönözték be őket politikai okokból, de a kiépült kommunista diktatúra nyomon követte, megfigyelte és ellenőrizte mindazokat, akikkel szemben valamilyen módon fel akart lépni – hangsúlyozta.

Hosszú évtizedek feladata áll még előttünk. Fontos, hogy a fiatalokkal megismertessük azt, hogy ebben az időszakban a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink generációja min ment keresztül: mennyi áldozat, eltökéltség, illetve bátorság kellett ahhoz, hogy ma demokráciában és szabadságban élhessünk, amely 1989-ig Magyarországon nem adatott meg

- fogalmazott a történész.

Mivel minden családot és magyar állampolgárt érint valamilyen formában, akár rendhagyó történelem órák vagy kulturális intézményekben előadások keretében kellene bemutatni azokat megpróbáltatásokat, amelyekről nem lehetett beszélni, hiszen egy elhallgatott időszakról van szó

- magyarázta.

Kell idő, hogy a mai fiatalok értsék azt, hogy ez az időszak nem egy eltörölt és elfeledett része a magyar történelemnek. Egy nem könnyű és sötét időszakról beszélünk, de meg kell ahhoz ismerniük, hogy értsék és tudják értékelni, mit jelent szabadságban élni – hangsúlyozta.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:

https://stream.echotv.hu/videos/2019/02/720/20190225_jo_reggelt_lakashitel.MP4

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában