Szociálpolitika

2019.03.26. 11:15

Az LMP szerint a szociális szektor a kormányzat mostohagyereke

Az ellenzéki párt szerint béremelésre és a munkakörülmények javítására lenne szükség az ágazatban.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a szociális szféra húzóágazat lehetne Magyarországon, hiszen nem érinti a robotizáció, ugyanakkor az elöregedő társadalom miatt egyre fontosabb lenne, hogy jól működjön.

Szerinte azonban ez a szektor a „legmostohább gyereke” a kormányzatnak, mivel az egészségügyhöz és az oktatáshoz képest itt vannak a legalacsonyabb fizetések. Az LMP a három ágazat közötti – legalább a végzettség szerinti – bérezés egységesítését sürgeti.

Emellett – folytatta Ungár Péter – mindent meg kell tenni az egyre növekvő szakemberhiány megállítása érdekében, ezért a pótlékokon túl a szociális dolgozók alapbérét is emelni kell, továbbá javítani kell a munkakörülményeiken, valamint lakhatási és utazási támogatást is biztosítani kell számukra.

Felvetette: a kormány jelenleg megkülönböztetést alkalmaz az idősek, illetve a fogyatékkal élők között aszerint, hogy egyházi vagy állami intézményben ápolják őket, hiszen az egyházi intézmények személyenként 1,8 szoros normatívát kapnak az államiakhoz képest.

A képviselőt az LMP Jobbikkal való együttműködéséről kérdezték, utalva arra, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan jelentek meg jobbikos képviselők antiszemita kijelentéseiről szóló hangfelvételek. Ungár Péter kijelentette: minden antiszemita, rasszista és homofób kijelentés elfogadhatatlan. „Engem úgy neveltek, hogy én senkitől soha nem fogok elhatárolódni, tőlem ezt a szót nem fogja hallani. Ha valaki ilyet mond, az az ő felelőssége és a választóival kell elszámolnia” – válaszolta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában