balázsfalvai prédikáció

2019.06.02. 12:45

Ferenc pápa: ma is fel kell lépni a romboló ideológiák ellen

Ferenc pápa szerint – amiként a kommunizmus idején az erdélyi görögkatolikus püspökök tették – úgy ma is fel kell lépni a romboló ideológiák ellen.

Balázsfalva, 2019. június 2. Ferenc pápa a balázsfalvi Szabadság mezejére érkezik, hogy boldoggá avasson hét, a kommunisták börtöneiben meghalt görögkatolikus püspököt 2019. június 2-án. MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Forrás: MTI / EPA / ANSA

Fotó: Ettore Ferrari

A katolikus egyházfő az erdélyi Balázsfalván (Blaj) beszélt erről, ahol a vasárnap tartott szentmisén boldoggá avatta a romániai görögkatolikus egyház kommunista börtönökben elhunyt hét püspökét.

Kijelentette: ma is olyan ideológiák születnek, amelyek alattomos módon megpróbálnak érvényre jutni és megpróbálják elszakítani az embereket a leggazdagabb kulturális és vallási örökségektől.

Ferenc pápa begurul a tömegbe
Fotó: Bogdan Cristel / MTI / EPA

„A gyarmatosító ideológiák nem tekintik értéknek az embert, az életet, a házasságot és a családot,

és a múltbelihez hasonló ateista, romboló javaslatokkal ártanak legfőképpen a fiataloknak és a gyermekeinknek, gyökértelenné tévén őket” – jelentette ki.

A térség legértékesebb örökségeként említette meg az 1586-os tordai országgyűlést, amelyen Európában először hirdették meg a vallási és lelkiismereti szabadságot.

Az erdélyi országgyűlés határozata büntette a radikalizmus minden formáját.

„Arra bátorítalak titeket, hogy vigyétek tovább az evangélium fényét a kortársakhoz. Harcoljatok, akárcsak az újonnan avatott boldogok a megjelenő új ideológiák ellen. (.)

Legyetek a szabadság és a könyörületesség megvallói, elérvén, hogy diadalmaskodjék a testvériség és a párbeszéd a megosztottság fölött”

- mondta Ferenc pápa. Úgy vélte: a vérbeli testvériség a szenvedés korszakában gyökerezik, amikor a történelem által megosztott keresztények rájöttek, hogy közelebb állnak egymáshoz, és szolidárisabbak egymással.

„Kísérjen az úton a Szűzanya oltalma és az új boldogok közvetítése” – fejezte be prédikációját az egyházfő.

A boldoggá avatási misén Ferenc pápa olyan széken ült, amelyet a máramarosszigeti és szamosújvári börtön faanyagát és rácsait felhasználva készítettek erre az alkalomra.

A boldoggá avatott görögkatolikus püspököket a Rómához való hűségük miatt hazaárulás címszóval börtönözte be a kommunista állam.

  • Valeriu Traian Frentiu nagyváradi püspök a máramarosszigeti börtönben halt meg 77 éves korában 1952-ben.
  • Vasile Aftenie Bukarest és az Erdélyen kívüli területek püspöke volt; a vacaresti-i börtönben halt meg 51 éves korában 1950-ben.
  • Ioan Sucu a balázsfalvi érsekség apostoli kormányzója 46 éves korában halt meg a máramarosszigeti börtönben 1953-ban.
  • Tit Liviu Chinezu titokban felszentelt püspök 1955-ben halt meg 51 éves korában a máramarosszigeti börtönben.
  • Ioan Balan Lugosi püspök túlélte a máramarosszigeti börtönéveket, és 1959-ben, 79 éves korában házi őrizetben halt meg.
  • Alexandru Rusu máramarosi püspök 1963-ban a szamosújvári börtönben halt meg 79 éves korában.
  • Iuliu Hossu kolozsvári-szamosújvári püspök – aki az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen felolvasta Erdély és Románia egyesülésének a nyilatkozatát – túlélte a máramarosszigeti börtönéveket, és 1970-ben bukaresti házi őrizetben halt meg.
  • A görögkatolikus egyházat 1948-ban betiltotta a román kommunista állam. Püspökeit bebörtönözte, templomait átadta az ortodox egyháznak. A börtönben elhunyt püspökök többségét jeltelen sírba temették, nyughelyük máig ismeretlen. A görögkatolikus hívek egy része az ortodox egyházhoz, másik része Márton Áron hívására a római katolikus egyházhoz csatlakozott. Az egyház csupán 1989 után alakulhatott újra. Híveinek száma az egyházi nyilvántartás szerint megközelíti a félmilliót.

    Az erdélyi görögkatolikus egyház a román nemzeti emancipáció bölcsője volt. A balázsfalvi pápai misét azon a téren tartották, ahol 1948-ban az erdélyi románok nagygyűlésein a román nemzet elismerését, egyenjogú törvényhozási képviseletét, valamint Magyarország és Erdélyi uniójának újratárgyalását, majd Erdély közvetlen birodalmi kormányzat alatti különállását követelték.

    Háromnapos romániai látogatása utolsó eseményeként a pápa vasárnap a balázsfalvi roma közösséghez látogat el, majd a nagyszebeni repülőtérről indul vissza Rómába.

    Borítókép: Ferenc pápa a balázsfalvi Szabadság mezejére érkezik, hogy boldoggá avasson hét, a kommunisták börtöneiben meghalt görögkatolikus püspököt 2019. június 2-án.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában