egyetértés

2019.07.28. 18:17

Politológus: jelentősen nőtt Orbán Viktor nemzetközi mozgástere

A miniszterelnök tusványosi beszédében megfogalmazottakkal egyre többen értenek egyet külföldön is.

Orbán Viktor nemzetközi mozgástere jelentősen bővült az utóbbi években, a 68-as nemzedék viszont egyre kevésbé talál követőkre – mondta Lánczi Tamás politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az elemző kiemelte: az illiberális demokrácia említése ma már korántsem vált ki olyan nemzetközi ellenkezést, mint az első alkalommal, 2014-ben. Orbán Viktor tusványosi beszédeit – tette hozzá – nem csupán óriási érdeklődés kíséri, de az abban megfogalmazottakkal ma már egyre többen értenek egyet külföldön is.

Különösen jelentősnek nevezte Olaszország támogatását, hiszen ezzel a Brexit utáni EU harmadik legerősebb állama sorakozott föl a visegrádi államok mellé.

Lánczi Tamás a miniszterelnök politikai pályájának lényegét abban látja, hogy nem fogadja el „a liberálisok kártékony, előjogokat védő kompromisszumait”. Azt mondta: utóbbiak tagadják a tusnádfürdői beszédekben megfogalmazott értékeket, azt gondolván, hogy a történelem helyes irányát kizárólag ők ismerték fel.

A szakértő szerint a 20. század diktatúráit idézi, ahogy a liberális elit kirekesztette a nyilvánosságból mindazokat, akik nem értettek velük egyet, és „egzisztenciálisan is igyekeztek ellehetetleníteni őket”.

Politikai nyelvezetük, ízlésük, és „a kontinens hanyatlását okozó elveik” azonban a 68-asok „kiöregedésével” egyre jobban visszaszorulnak – jelentette ki az elemző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában