Látogatóban jártunk a Litvániában állomásozó magyar kontingensnél (videó)

Kedden reggel 5 órakor több mint harminc újságíró, operatőr és fotós gyülekezett a Liszt Ferenc Repülőtér 2A termináljánál, hogy aztán becsekkoljanak a Magyar Honvédség 604-es lajstromjelű Airbus A319-es repülőgépére. Az úticél Litvánia, egész pontosan a légvonalban 1030 kilométerre lévő Šiauliai volt, ahova még májusban újra kitelepült öt magyar Gripen és egy 96 fős kontingens.

Ennek oka bizonyára már sok olvasó előtt ismert.

Mivel Észtország, Lettország és Litvánia nem rendelkezik vadászrepülőgépekkel, 2004-es NATO csatlakozásuk óta a szövetséges országok látják el légtérvédelmüket, négy hónapos váltásokban. 2015-ben Magyarország 17. nemzetként csatlakozott a Balti Légtérrendészeti misszióhoz (Baltic Air Policing, BAP).

A magyar vadászgépek akkori mérlege 430 repült óra, 25 éles elfogás – mind orosz gép – és 101 gyakorló riasztás volt.

A mostani tehát második alkalom, hogy a magyar vadászgépek őrzik – NATO parancsnokság alatt – a balti országok légterét (a NATO ötödik cikkelye, a kollektív védelem, az egymás iránti elkötelezettség jegyében, valamint a baltikumi szárazföldi erők támogatásaként).

A kontingens parancsnoka Ugrik Csaba dandártábornok, aki még a kiutazás előtt azt mondta: ugyan a Baltikumban elvégzendő feladatuk nagyon hasonlít ahhoz, amit itthon nap mint nap csinálnak, a környezet viszont más, a Baltikum ugyanis a NATO „egyik forró pontja, legérzékenyebb légtere”.

Szeptemberig Magyarország a BAP-on belül a vezető nemzet, de Šiauliaiban öt spanyol F-18-as vadászgép, pilóták és műszakiak is vannak, az észtországi Ӓmari repülőbázison pedig a britek teljesítenek szolgálatot négy Eurofighter Typhoonnal. A spanyolok és a britek jelentik a megerősítő erőt, ez 2015 óta vált gyakorlattá, azután, hogy Oroszország elfoglalta a Krím-félszigetet. Az ukrán válság után a NATO-nál kiemelt hangsúlyt kapott a BAP.

Minket sajnos nem fogtak el

De térjünk vissza egyelőre Budapesthez és az Airbushoz! Négy éve is kiutazhatott a hazai sajtó a litvániai bázisra, akkor az Ancsával (a jó öreg An-26-ossal) emlékeink szerint két és fél óráig tartott az út. Most ez a menetidő majdnem egy órával csökkent (többek között a nagyobb sebesség is az egyik indoka volt az Airbusok beszerzésének). Egy másik szembeötlő különbséget a katonaruhát viselő légiutaskísérők jelentik, akik – mint az a civil gépeken is megszokott – röviden elmagyarázták az oxigénmaszk használatát, figyelmeztettek a biztonsági öv becsatolására, majd a felszállás után kávét, üdítőt és szendvicset is kínáltak az utasoknak. Útközben még arra is lehetőség volt, hogy pár kép erejéig bekukkantsunk a pilótafülkébe.

Hetven percig 11 ezer méteren repültünk, majd megkezdődött az ereszkedés. Ekkor már mindenki az ablakoknál helyezkedett, hiszen

az előzetes terv szerint Litvánia fölött az Airbust elfogták volna a magyar Gripenek. Várakozva keresték az égbolton a fotósok és az operatőrök a vadászgépeket, készülve a nem mindennapi közeli légifelvételekre, de hiába.

Közben az Airbus tovább süllyedt, akkor már sejtettük, hogy borult a programunk, végül kis döccenéssel landoltunk.

Kissé csalódottan lépkedtek le a lépcsőn a sajtó munkatársai, de a minket fogadó Ugrik Csaba készségesen rögvest el is mondta, miért nem voltak kísérőink. Roppant egyszerű:

éles riasztást kaptak két Szu-27-es vadászgép és egy Tu-204-es utasszállító miatt, így érhetően a feladatra kellett koncentrálniuk, és nem a sajtó fogadására.

Nem rádióznak, nem adnak le repülési tervet

A parancsnok majdnem egy órán keresztül beszélt az elmúlt három és fél hónapról. Mint megtudtuk, eddig összesen 370 felszállása volt a kint tartózkodó pilótáknak,

ebből a keddivel együtt 42 volt az Alpha, azaz éles riasztás és 88 a Tango, azaz a gyakorló riasztás.

Május 1-jétől hétfőig összesen 410 órát repültek a pilóták (ebből a parancsnok is közel harmincat). Négy éles riasztást menet közben töröltek, mert – ahogy Ugrik Csaba fogalmazott – elmenekültek, akiket el kellett volna fogni.

Ahogy 2015-ben is, az összes esemény orosz katonai repülőgépek miatt volt, de a dandártábornok hangsúlyozta, az elfogások nemzetközi légtérben, a Balti-tenger fölött történtek, légtérsértésről nem volt szó.

Más nemzetek „eltévedt”, szabályokat nem követő polgári utasszállító gépei miatt nem kellett a Gripeneknek elstartolniuk.

A magyar vadászgépek levegőbe emelkedésének három alapvető oka lehet éles riasztáskor: a célpontok nem adnak le repülési tervet, nem rádióznak vagy nincs bekapcsolva idegen-barát felismerő rendszerük.

Ilyen szituációkban a NATO németországi hadműveleti központjában döntenek, a Litvániában állomásozó magyar Gripeneket, spanyol F-18-asokat, vagy Észtországban a brit Eurofightereket riasszák.

Jellemzően a Szentpétervár és az orosz enklávé Kalinyingrád között haladó repülőgépek a vétkesek, akik szinte kicentizik a nemzetközi és a litván légtér határát. Többször előfordult – így kedden is -, hogy egy szállítógépet két vadászgép kísért, így a Gripenek egyszerre három repülőt fogtak el (sőt egy ízben ötöt is).

Ugrik Csaba tucatnyi típust felsorolt az azonosítottak közül: a szállítók között volt An-12-es, 24-es és 26-os is, Tu-134-es és 154-es, egy még festetlen, tesztrepülésen résztvevő Tu-214, IL-20 és 22-es felderítőgépek.

A legizgalmasabb kihívást nyilván a vadászgépek elcsípése jelenti, Szu-27-esből és Szu-30-asból is több akadt, sőt a legmodernebb, távollégiharcra is alkalmas Szu-35-ös is a magyarok dicsőséglistáját gazdagítja. Ugrik Csaba elmondta: az oroszok szokták alkalmazni a GPS-zavarást és a rádiókommunikációs zavarást is.

Mennyire agresszívak az oroszok? – kapta meg a kérdést a parancsnok. Ugrik Csaba kijelentette: ha tízes skálán kellene jellemeznie (és a tízes a legagresszívabb), akkor „hetesig mennek el”.

Az orosz vadászgépek feladata, hogy az általuk kísért repülőhöz ne férjünk közel, ebbe belefér a terelés is – mondta a parancsnok, aki hangsúlyozta: nem mennek bele olyan egymás elleni manőverező légiharcba – pláne nem nemzetközi légtérben –, ami veszélyeztethetné a repülés biztonságát.

Még az is előfordult, hogy az orosz vadászgépből barátságosan visszaintegettek a magyaroknak.

De hogyan fog el egy repülőgép egy másikat?

A biztonságot szem előtt tartva megközelítik a célpont repülőt, átintegetnek, leolvassák a függőleges vezérsíkon lévő számot, beazonosítják a géptípust, és ha van rá lehetőség, fotót is készítenek róla. A begyűjtött adatokat átadják a főparancsnokságnak, onnan jön az utasítás, hogy kövessék tovább a légtérsértő gépeket, vagy minden rendben, visszatérhetnek. Gyakran egyik NATO-tagország repülőgépei átadják egy másik NATO-ország párosának az elfogott gépeket, ilyenkor akár 8-9 repülő is összejöhet kis helyen.

Persze a litvániai négy hónap nemcsak a riasztásokról szól, hanem a kiképzésről és a tudás csiszolásáról is. A magyarok például részt vettek májusban a nagyszabású Baltops haditengerészeti gyakorlaton, annak is a légvédelmi részén, júniusban pedig a Tobruq Legacy rakéta éleslövészeten Lengyelországban.

Az egy az egy, egy a kettő elleni közel légiharcot, a látóhatáron túli légiharcot, az éjszakai repüléseket és díszelgő repüléseket a spanyolokkal közösen gyakorolják.

A díszelgő repülések fontosságát Ugrik Csaba külön kiemelte: ezekre különösen nagy szükség van a lakosság biztonságérzetének emelése érdekében,

hogy az átlagemberek is tudják, ne csak a szakma: ott vannak, védik őket.

Egyébként Šiauliai lakosai egész biztosan tudják-hallják, hogy jelen vannak a magyar Gripenek, hiszen nap mint nap, többször is repülnek. Mint néhány sorral feljebb írtuk, kedden reggel volt az éles riasztás, ami miatt meghiúsult a „médiás” Airbus elfogása, ezt délután a fotósok, újságírók kedvéért egy Tango-riasztás követte.

És amíg e sorok megszülettek, újra megszólalt a sziréna, és a lépcsőn lerohantak a beöltözött pilóták, hogy aztán gépkocsival száguldjanak el a hangárig, és beüljenek a Gripenbe – mint kiderült, ez is éles riasztás volt.

A misszió helyszíne: Šiauliai

Litvánia negyedik legnagyobb városa, az északi, lett határhoz közel fekvő Šiauliai történelme során sok tragédiát élt meg. Az első világháború idején épületeinek 85 százaléka megsemmisült, amikor elfoglalták a német csapatok. Majd újraépült, és a litván bőr-, cipő- és csokoládégyártás legnagyobb központjává vált. Aztán 1941-ben a német megszállás ismét szinte teljesen romba döntötte, a lakosság ötödét kitevő 8 ezer fős zsidó lakosság száma ötszázra csökkent, majd a szovjet megszállás időszaka következett. A Szent Péter és Pál székesegyház, egy rókát mintázó fémszobor és a Talkša-tó mellett a város legfőbb, bár a nagyközönség számára kevésbé látható-látogatható nevezetessége az 1991-ig a szovjet csapatok által használt hatalmas területű repülőbázis, amely 2004 óta ad helyet a NATO baltikumi légtérrendészeti missziójának.