nehéz ügy

2020.01.15. 18:48

Büntetné a hálapénz elfogadóit az orvoskamara

Szakértők szerint a béremelés fontos, de önmagában nem megoldás.

Budapest, 2019. július 4. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet felnõtt kardiológiai osztályának felújított intenzív terápiás részlege az átadás napján, 2019. július 4-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Emeljék a visegrádi négyek szintjére a hazai orvosbéreket, azt követően azonban a hálapénz elfogadása legyen bűncselekmény, kerüljön be a büntető törvénykönyvbe – javasolja a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A Magyar Nemzet által megszólaltatott szakértők egyetértenek abban, hogy a paraszolvencia káros és hogy további béremelésre is szükség van az egészségügyben, a MOK elgondolását azonban jelen állapotában kivitelezhetetlennek tartják.

Új bértáblát javasol a Magyar Orvosi Kamara (MOK) új vezetése. A november vége óta a második Gyurcsány-kormány egykori egészségügyi államtitkár, Kincses Gyula által vezetett grémium szerint egy szakorvos-jelöltnek 680.000, míg egy húszéves gyakorlattal rendelkező szakorvosnak 1.650.000 forintos bruttó alapbért kellene kapnia, míg egy, a pályája vége felé járó orvos keresetének már meg kellene haladnia a kétmillió forintot. Ezzel szerintük nem csak a fiatal orvosok külföldre vándorlása lenne megakadályozható, de a hálapénz is megszüntethetővé válna. Sőt,

a paraszolvenciát büntetőjogi kategóriává tennék, mert az indoklásuk szerint mérgezi az orvos-beteg bizalmi viszonyt,

kiszámíthatatlanná teszi a betegutakat, irreális elvárásokat ébreszt, hátrányosan érinti a szakmai elveket, ellehetetleníti a kormányzati egészségpolitikai szándékok jelentős részét, torzítja az orvosképzést, hátráltatja a tudás átadását. Úgy vélik, a beteg és az orvos elemi érdeke, hogy a hálapénzt minél hamarabb a kormányzat is korrupciónak tekintse és kriminalizálja azt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a javaslatra úgy reagált, támogatja, hogy a hálapénz elfogadásának tilalma szerepeljen a MOK etikai kódexében, melynek ellenőrzése kifejezetten kamarai feladat.

„Az Emmi eddig is nyitott volt és ezután is nyitott a párbeszédre az egészségügyi ágazatban dolgozók képviseletére jogosult szervezetekkel” – tették hozzá.

A hálapénz elleni fellépés nem új keletű, a fiatal orvosokat tömörítő Magyar Rezidens Szövetség még 2013-ban indította útjára a hálapénzellenes kampányt Hálát a betegtől, pénzt az államtól jelszóval. Dénes Tamás, a szervezet akkori elnöke, aki azóta már két szakvizsgás sebész orvos, emlékeztetett: a szövetség anno két alapos közvélemény-kutatást is indított, hogy pontosan lássák: mi motiválja az orvosokat a paraszolvencia elfogadásában, illetve miért tartják ezt szükségesnek a betegek.

A felmérések szerint az orvosok döntően keresetkiegészítésként tekintenek a hálapénzre, és 96 százalékuk olyan egészségügyi rendszerben szeretne dolgozni, ahol egyáltalán nincs paraszolvencia.

A betegekkel kapcsolatban kiderült, ők a megfelelő ellátást vásárolják meg ily módon, illetve, mert úgy vélik, a hálapénzzel valamilyen előnyre tehetnek szert. Dénes Tamás szerint az utóbbi miatt a hálapénz-rendszert nem lehet megszüntetni pusztán béremeléssel vagy a paraszolvencia kriminalizálásával, mert bár ezek szükségesek,

alapvetően az egészségügyi ellátás iránti bizalmat kell visszaállítani ahhoz, hogy a betegek azt lássák: akkor is a legmagasabb színvonalon látják el őket, ha egy fillért sem adnak az orvosnak.

Bodrogi József egészségügyi közgazdász is úgy látja, bár a megkezdett egészségügyi béremeléseket folytatni kell és a hálapénz ellen is fel kell lépni, azonban egyikre sem a MOK javaslata a megoldás. Az ugyanis, mint fogalmazott, egy kidolgozatlan blöff.

„ Nem láttunk arra vonatkozó számítást, mennyibe kerülnének az államháztartásnak az orvoskamara által igényelt orvosi bérek, de az orvosok korösszetételét tekintve egészen biztos, hogy legalább 300-500 milliárd forintra rúgna. Egészen bizonyos, hogy ekkora összeget orvosbérek rendezésére nem tud jelenleg az ország fordítani, ráadásul semmilyen garancia nincs arra, hogy ha a jelenlegi két-két és félszeresére növelnék a fizetéseket, egy csapásra megszűnne a paraszolvencia” – mondta Bodrogi József. Dénes Tamás ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy az elmúlt időszak béremelései hatására

Romániában ma már gyakorlatilag nyugat-európai szintű fizetést kapnak az orvosok, a betegektől ennek ellenére továbbra is a legtöbben még mindig elfogadják a borítékba helyezett bankókat.

Egy, a hálapénzzel kapcsolatos korábbi kutatás szerint egyébként minden második ember ad pénzt az orvosnak, de korántsem hálából, sokkal inkább azért, hogy valamilyen előnyhöz jusson, vagy mert kényszerítve érzi magát erre. A Nézőpont Intézet felmérése szerint az egészségügy a szürkegazdasággal leginkább fertőzött területek egyike.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában