gyász

2020.01.11. 17:05

Ötvenévi uralkodás után elhunyt az ománi szultán

A 79 éves korában elhunyt uralkodónak nem volt gyermeke és utódját sem jelölte ki, aki végül a kulturális miniszter, az elhunyt szultán unokatestvére lett.

Ötvenévi uralkodás után, 79 éves korában elhunyt péntek este Kábúsz bin Szaid asz-Szaid ománi szultán – jelentette az Arab-félsziget délkeleti részén elterülő ország állami hírügynöksége az uralkodói palotára hivatkozva.

Utódja a 65 éves Hajszán bin Tárik asz-Szaid kulturális miniszter, az elhunyt szultán unokatestvére lett, aki már le is tette a hivatali esküt az állam kétkamarás konzultatív gyűlésében (parlament). Kinevezéséről a Twitteren számolt be az Al-Vatan című helyi napilap.

Az AFP hírügynökség értesülése szerint Kábusz szultán vastagbélrákban szenvedett, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. December elején egy hétig egy belgiumi kórházban ápolták.

Kábúsz bin Szaid asz-Szaid 1970-ben, a volt gyarmattartó Nagy-Britannia segítségével, vértelen államcsínnyel megdöntötte apja, Szaid bin Timur szultán hatalmát. Azóta volt miniszterelnök, majd védelmi, külügy- és pénzügyminiszter is.

Az elhunyt uralkodónak nincs gyermeke, és nyilvánosan nem jelölt meg utódot a trónra. Egy 1996-os törvény úgy rendelkezik, hogy az uralkodócsalád feladata kijelölni az új szultánt. Ha a családtagok nem tudnak megállapodni, akkor egy tanács – amelynek tagjai a hadsereg, a biztonsági erők és a legfelsőbb bíróság vezetői -, valamint a konzultatív gyűlés (parlament) két kamarájának elnöke jelöli a trónra azt, akinek a nevét a néhai szultán meghagyta egy lezárt borítékban.

Az országban háromnapos gyászt hirdettek.

Ománnak jó viszonya van az Egyesült Államokkal és Iránnal is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában