illegális bevándorlás

2020.03.02. 16:11

Felborult egy migránsokat szállító csónak Leszbosz szigeténél, egy gyerek meghalt

47 embert sikerült kimenteni a vízből, de egy gyerek meghalt – közölte hétfőn a görög parti őrség.

A hatóságok elmondása szerint a csónakot egy török járőrhajó kísérte török felségterületen. A görög vizekre érve szándékosan borították fel a járművet, hogy kiprovokálják a mentőakciót.

Negyvenhat embert épségben kimentettek, két gyerek kórházba került, egyikükön már nem tudtak segíteni – tette hozzá a parti őrség. Vasárnap reggel óta legalább ezer ember érte el az égei-tengeri görög szigeteket.

A török-görög szárazföldi határon is több ezer bevándorló próbált hétfőn valamilyen úton bejutni Görögország területére. Csak néhány tucat embernek sikerült átjutni a határkerítésen keresztül vagy a határfolyón átgázolva.

A görög rendőrség helyenként könnygázzal oszlatja a tömeget napok óta. Az emberek fehér zászlókat lengetnek, és azt skandálják, hogy „béke, béke!”, bízva abban, hogy beengedik őket Görögországba.

Törökország pénteken közölte: már nincs abban a helyzetben, hogy feltartóztassa a menekülteket, és megnyitotta a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Görögország a határvédelem megerősítésével reagált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában