Járvány

2020.04.10. 13:04

Szijjártó Péter: minden magyar felelős minden magyarért! (videó)

Eszközbeli segítséget nyújtunk a járvány elleni védekezéshez a határon túl élő magyar közösségek számára – közölte közösségi oldalán közzétett videójában a külügyminiszter.

A kamionok már megindultak Kárpátalja, Felvidék, Erdély, Szlavónia, Muravidék és a Vajdaság irányába.

 

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta:

Magyarország azért tudja megtenni ezt, mert működik a Kína és Magyarország közötti légihíd és a kormány több mint 30 millió maszkot vásárolt már Kínából.

Emellett van egy komplett gépsor, amely hamarosan megkezdi a működését és havonta 2 millió 800 ezer maszkot lehet rajta előállítani.

A saját gyártású maszkok megteremtik a lehetőséget arra is, hogy segítse a kormány azokat, akik nagy bajban vannak Magyarország környékén

- mondta.

Közölte: szinte mindegyik határon túli magyar közösség megkereste a kormányt azzal, hogy rossz az ellátottság azokon a területeken, ahol élnek, egyes kórházak pedig a működési képességeik küszöbére értek a koronavírus jelentette kihívások miatt.

Szijjártó Péter azt mondta:

kötelességünk a magyar emberek egészségét és életét megvédenünk, ehhez pedig szükséges, hogy az egészségügyi védekezés sikeres legyen.

Hozzátette: az elkövetkező hetekben is jelentős szállítmányok érkeznek Magyarországra Kínából, elősegítve az egészségügyi védekezés sikerét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában