Ország-világ

2020.08.20. 09:06

Benkő Tibor: a magyar katonáknak mindig készen kell állniuk a szabadság megvédésére

Idén a Kossuth Lajos téren 79-en tették le katonai esküjüket.

Budapest, 2020. augusztus 20. Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából tartott díszünnepségen és tisztavatáson az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren 2020. augusztus 20-án. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a szabadság az egyik legfontosabb, legértékesebb kincse az emberiségnek – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében csütörtökön Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Benkő Tibor hozzátette:

a Magyar Honvédségnek és a magyar katonáknak mindig készen kell állniuk e szabadság megvédésére.

„Erre akkor lehetünk képesek, ha erős Magyar Honvédséget építünk” korszerű haditechnikai eszközökkel, jól felkészült katonákkal és vezetésükre alkalmas honvédtisztekkel – mondta a miniszter.

Megjegyezte, elsődleges feladat követni az elődök példáját, akik értéket teremtettek Magyarország és a magyar emberek számára.

A katonáktól azt kérte, dolgozzanak úgy, hogy példaképek lehessenek, és törekedjenek arra, hogy beosztottjaikról, katonáikról mindig legjobb tudásuk szerint gondoskodjanak.

A miniszter felidézte: a katonák arra tesznek esküt, hogy Magyarország, a magyar emberek érdekeit, hazájukat, szeretteiket, bármilyen körülmények között, ha kell, életük feláldozásával is megvédik. Ezzel az ember saját életét hazája, nemzete szolgálatába állítja – tette hozzá.

Benkő Tibor a katonáktól azt kérte: szolgáljanak úgy, hogy a társadalom elismerően szóljon hitvallásukról és áldozatvállalásukról; mutassanak példát hazaszeretetből, hűségből, a haza iránti elkötelezettségből, bátorságból, hősiességből, lojalitásból, szerénységből és alázatból.

Álljanak a magasztos küldetés élére – folytatta -, „emeljük olyan magasra a nemzet lobogóját”, hogy mindenki, aki fontosnak érzi hazája védelmét és biztonságát, a honvédelem ügyét, felsorakozhasson alatta.

Idén a Kossuth Lajos téren 79-en tették le katonai esküjüket. Benkő Tibor hozzájuk szólva kiemelte: olyan időszakban kezdhetik meg szolgálatukat, amelyre méltán lehetnek büszkék.

Megjegyezte azt is, hogy

a kormány biztos, kiszámítható, elismert életpályát teremtett számukra.

Hogy mennyire lesznek sikeresek és eredményesek, az csak „önökön múlik”. Ezért folyamatosan tanuljanak, képezzék magukat, akarjanak mindig a legjobbak közé tartozni! Mutassanak példát a katonáiknak és a társadalom minden tagjának – mondta a miniszter.

A honvédtisztjelöltek – folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt – fogadalmukat kardrántással, „a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg.

Az avatás végén egy magyar zászlót húzó katonai helikopter, valamint egy-egy – helikopterekből és vadászgépekből álló – kötelék húzott át a Kossuth tér felett.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából tartott díszünnepségen és tisztavatáson az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren 2020. augusztus 20-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában