Ország-világ

2020.08.03. 14:03

Választási csalástól tart a mohácsi Fidesz

A kormánypártok nem értik, miért kellett elbocsátani a közmegelégedésre dolgozó jegyzőt.

Attól tart a Fidesz mohácsi szervezete, hogy Csorbai Ferenc, a város 2019-ben MSZP-s színekben megválasztott polgármestere csalásra készül a szeptember 27-i időközi önkormányzati választáson, és emiatt szüntette meg azonnali hatállyal Kovács Mirella jegyző köztisztviselői jogviszonyát – erről tartott sajtótájékoztatót Csizmadia Csaba, aki tavaly Fidesz–KDNP-s színekben szerzett mandátumot.

A Magyar Nemzet cikke szerint Csizmadia Csaba a sajtótájékoztatón a jegyző menesztése kapcsán kiemelte: Kovács Mirella hosszú éveken át közmegelégedésre szolgálta Mohács városát, munkáját soha nem érte panasz. „Csorbai Ferenc sem jelezte a megválasztása óta, hogy a jegyző asszony munkájával ne volna elégedett. A még hivatalban levő polgármester lépése annak fényében különösen érthetetlen, hogy az elmúlt tíz hónap alatt maga is jutalmat hagyott jóvá a jegyző asszonynak, ami egyértelműen munkájának elismerését jelenti” – fogalmazott a kormánypárti politikus. Emlékeztetett rá, hogy

a jegyző egyben a helyi választási iroda vezetője, így a választások tisztaságát is felügyeli. „A Fidesz mohácsi szervezete ezért felkéri a Baranya Megyei Önkormányzat főjegyzőjét, fokozott figyelemmel kövesse nyomon a szeptember 27-i időközi választást, hogy azon a mohácsi polgárok valós akarata érvényesülhessen”

– fűzte hozzá.

Csorbai Ferenc, Puch László egykori MSZP-s pénztárnok veje 2019-ben azok után kerülhetett a város élére, hogy Szekó József, Mohács első embere nem sokkal az önkormányzati választás előtt, szeptember 27-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Ezzel a Fidesz–KDNP Mohácson polgármesterjelölt, míg Csorbai Ferenc rivális nélkül maradt. Az MSZP-jelölt nem lépett vissza, elindult egyedül. A politikus a leadott szavazatoknak csak alig 31 százalékát szerezte meg, az emberek több mint kétharmada érvénytelenül voksolt. A településen szeptember 27-én azért tartanak időközi szavazást, mert a képviselő-testület július 6-án egyhangú döntéssel feloszlatta magát, a Fidesz által kezdeményezett indítványról név szerinti szavazással döntöttek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában