Ország-világ

2020.09.01. 18:24

Potápi: Magyarország jövője a közösségek erején múlik

A családok, a falvak, városok együttesen viszik előre az országot.

Magyarország jövője a közösségek erején múlik – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Dombóváron, a Tolna megyei önkormányzat megyenapi ünnepségén.

Potápi Árpád János a város művelődési házában rendezett ünnepi közgyűlésén hozzátette: a családok, a falvak, városok együttesen viszik előre az országot.

„A polgári, keresztény értékrendünk mellett a 2011-ben megalkotott új alaptörvényünk is ezt foglalja keretbe; azt erősíti meg közel tíz év távlatából is, hogy hazánk és eddig elért eredményeink védelme mindennél fontosabb számunkra” – jelentette ki.

Azt mondta, helyi szinten is csak így őrizhetők meg az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, egyházakkal, vállalkozókkal Tolna megye érdekében végzett munka eredményei.

Az államtitkár köszöntőjében arról is beszélt: Tolna megye 109 települése között ma már nincs olyan, amely ne mondhatná el, hogy jó úton jár céljai megvalósításához. Ennek jelei a már megvalósult és folyamatban lévő beruházások, közösségépítő kezdeményezések, gazdaságfejlesztő programok, új ipari parkokat, játszótereket, orvosi rendelőket, templomokat látunk – mondta.

Az ünnepségen több díjat adott át Fehérvári Tamás (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke. Tolna megyéért kitüntetést vett át Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, Tolna megye 3. választókerületének KDNP-s országgyűlési képviselője többi között a paksi atomerőmű bővítésében kiemelkedő szerepéért, „megyegyarapító, honatyai tevékenységéért” és társadalmi szerepvállalásáért kapta az elismerést.

A Tolna megyei önkormányzat 1999 óta rendezi meg a megyenapi ünnepséget szeptember 1-jén, annak évfordulóján, hogy I. Lipót király 1699-ben ezen a napon adományozott pecséthasználati jogot az újraalapított Tolna vármegyének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában