Ország-világ

2020.10.20. 08:24

Ezrével csatlakoznak a székely petícióhoz a katalánok

Spanyolország lehet a következő európai uniós állam, ahol határidőre összegyűlik a kellő számú aláírás a székely petícióhoz: a katalánok ezrével csatlakoznak az akcióhoz. Közben egyre több országban nő az aláírási kedv, amire szükség is van, mert közeledik a kezdeményezés november 7-i határideje.

Két nap alatt csaknem ötezer spanyolországi, minden bizonnyal katalán szignó érkezett a székely petíció online aláírásgyűjtéséhez, ezzel a szükséges mennyiség egyharmada már megvan. Hogy ennek a jelentőségét érzékeltessük, elég annyit jelezni, hogy az aláírásgyűjtés első 15 hónapjában mindössze 2500 spanyolországi állampolgár állt az ügy mellé, míg az utóbbi tíz napban legalább tízezer – írja a Magyar Nemzet.

Ezt azt jelenti, hogy ha ilyen ütemben gyűlnek a – vélhetően főként katalán – szignók, akkor Spanyolország lehet a negyedik ország, ahol sikerül elérni a jogszabályban előírt limitet. Ehhez az kell, hogy minél több emberhez eljusson a kezdeményezés híre. Ezt segítheti, hogy az Írdalá.hu csapatának értesülései szerint

Katalónia népszerű klubja, a Barcelona és a Ferencváros szurkolói egyeztetnek arról, hogy a holnapi labdarúgó-mérkőzés kapcsán valamilyen formában ráirányítsák a figyelmet a Signiteurope.com szlogenre.

Ezt nehezíti, hogy a két csapat Bajnokok Ligája-összecsapása zárt kapus lesz Barcelonában.

Az aláírásgyűjtés sikere érdekében az Írdalá.hu csapata elindította a Kartonnetvörk nevű digitális mozgalmat, ebben arra kérik az embereket, hogy egy kartonlapra írják fel a ­Signiteurope.com-ot, ezzel fotózzák le magukat, majd osszák meg a képet a közösségimédia-felületeken. A napokban például a Gyergyói Hokiklub szurkolótábora csatlakozott a felhíváshoz, és hívott erre minden szurkolótábort határon innen és túl.

A kampánycsapat továbbá azt is kéri, hogy az érdeklődők kövessék, lájkolják és kommenteljék a Signiteurope.com négy közösségimédia-felületét (" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Twitter, Instagram, YouTube és Facebook).

Közben pártállástól függetlenül újabb támogatók állnak a székelyek ügye mellé. Ezúttal Roby Lakatos hegedűművész jelezte: már aláírta a kezdeményezést, és arra kért mindenkit, hogy mások is támogassák a petíciót.

A székelyek által indított kezdeményezés célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Az uniós támogatások elosztásánál a legtöbb helyen ugyanis burkoltan hátrányba szorítják azokat a régiókat, ahol a kisebbséget jelentő nemzeti lakosság van többségben. Eddig összesen három államban – Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – sikerült összegyűjteni a kellő számú aláírást. Ahhoz, hogy a székely petíció érvényes és eredményes legyen, további négy európai államban kell a limitet teljesíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában