Ország-világ

2020.10.25. 18:34

Fullajtár Andrea, a Színművészeti osztályvezető tanára tabletről olvasta fel a Nemzeti Dalt (videó)

Petőfi Sándor és a magyar irodalom talán legismertebb versével próbálkozott.

Október 23-án tüntetés volt Budapesten, mint ahogy arról folyamatos tudósításában az Origo is beszámolt. A baloldali pártok támogatásával, a Soros-közeli aHang szervezésében (ők szervezték a Karácsony Gergely-Kálmán Olga-féle baloldali főpolgármester-előválasztást is) – névleg persze a Színművészeti modellváltást elutasítói tüntettek, de a háttér, a valóság eléggé ismert – írja az Origó.

Gyurcsány Ferenc és az egyetemet évtizedek óta irányító tanárok pajzsként tartják maguk előtt az egyetemistákat, ez az első pillanattól egyértelmű. Most megnézheti mindenki, hogy a Színművészeti egyik osztályvezető tanára, aki egy teljes színészosztály életéért felel, hogy szavalja el a Nemzeti dalt a tüntetés elején. Pontosítsunk: hogyan olvassa fel tabletjéről.

Aki megnézte a fenti jelenetet, feltehetően nehezen fogja elfelejteni, ahogy Fullajtár Andrea az ujjával rendszeresen huzigálja a szöveget a tabletjén, azért, hogy elolvassa a következő sorokat.

Nem, nem azért olvasta, mert – általunk ismeretlen okból – éppen akkor mondjuk bizonytalannak érezte magát, esetleg nem volt tökéletes diszpozícióban, és félt attól, hogy belesül. A Nemzeti dalba. Nem. A kép bizonysága szerint tényleg nem tudja fejből a Nemzeti dalt.

Petőfi Sándor és a magyar irodalom talán legismertebb versével próbálkozott Fullajtár Andrea. Nem túlzás: nem lehet elvégezni úgy az általános iskolát, hogy ne tanulnák meg fejből, könyv nélkül a gyerekek. Kivétel Fullajtár Andrea.

És esztétizálással ne is foglalkozzunk. Az meglehetősen szubjektív. Tehát most és itt ne értékeljük a szavalás (olvasás) minőségét. Már amennyiben a „minőség” szó nem tűnik iróniának.

Még egyszer: a Katona József Színház színésznője osztályvezető tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Színészosztályt vezet. Egy egész évfolyamnyi színész élete függ tőle. A döntéseitől. Az állapotától.

Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke már az első pillanatban bejelentette, sőt, deklarálta, hogy minden tanár végigviheti megkezdett osztályát, azaz, Fullajtár Andrea is taníthatja tovább az egyetemistákat. Hiszen ő vette fel a diákjait, ez így is van rendjén.

De azért felmerül feltehetően elég sok emberben a kérdés: vajon nagyot tévedett a Magyar Teátrumi Társaság, amikor azt írta a modellváltásról való vita elején, hogy súlyos szakmai problémákkal küzd a Színház- és Filmművészeti Egyetem?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában