Ország-világ

2020.10.12. 11:24

Gépfegyverrel lövöldözött a horvát kormány épülete előtt egy férfi, majd öngyilkos lett

Gépfegyverből nyitott tüzet egy férfi hétfőn reggel a zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt, az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült – jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Az elkövető elmenekült a helyszínről – ahol a parlament és az alkotmánybíróság épülete is található –, ám a rendőrség később azt közölte, hogy a férfi öngyilkosságot követett el.

A sebesült 31 éves rendőrt több lőtt sebbel szállították kórházba, de orvosai szerint állapota stabil. A rendőrön golyóálló mellény volt.

A miniszterelnök nem tartózkodott a kormány épületében, szemtanúk szerint a parlament épületét azonban pánikszerűen hagyták el a képviselők.

Sandra Bencic, a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetség parlamenti képviselője az N1 kereskedelmi hírcsatornának riadtan úgy nyilatkozott: lehet, hogy a város bármely részén – nem csak ott, ahol a kormány és a parlament épülete van – bárki gépfegyverrel felszerelkezve sétálhat fényes nappal, reggel, amikor a legnagyobb a forgalom.

Sajtóhírek szerint az ismeretlen elkövető gyalog érkezett a térre, ahol elkezdett lövöldözni, majd futva elmenekült a helyszínről. A rendőrök egy kilométerrel odébb találták őt meg, közlésük szerint önkezével vetett végett életének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában