Járvány

2020.11.10. 11:22

Az egészségügyi dolgozókra nehezedő terhek csökkentése is célja a korlátozásoknak

A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése mellett az egészségügyi dolgozókra nehezedő terhek mérséklése is célja a hétfőn bejelentett új intézkedéseknek – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden az M1-en.

Dömötör Csaba szerint a magyar egészségügy felkészült az elmúlt hónapokban a járványhelyzet kezelésére, és Magyarország továbbra is a jobban védekező országok között van:

a százezer emberre eső halálozási arány fele az uniós átlagnak. Ennek ellenére szükség van az új intézkedésekre, amelyektől a kormány azt várja, hogy egy-két héten belül csökkentik a fertőzések nagyságrendjét

– mondta.

Az államtitkár az ellenzéki pártok 11 pontos javaslatáról úgy vélekedett: vannak egyezések a kormányfő bejelentésével, például a sportrendezvények zárt kapuk mögötti rendezése, de nagy különbség, hogy az ellenzék a segélyezési rendszer bővítését – alapjövedelem, segélyezési időszak meghosszabbítása – szeretné, míg a kormány célzott segítséget kíván nyújtani a bajba jutott ágazatoknak. Ezért csökkentették júliusban a munkaadók adóját, és a hétfői bejelentésben is voltak vállalkozásokat célzottan segítő támogatások – tette hozzá.

A koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban arról beszélt: az első szállítmányok decemberben, januárban érkezhetnek meg, ezekkel a veszélyeztetetteket – krónikus betegeket, időseket, egészségügyi dolgozókat – oltják majd be.

Az oltás önkéntes és ingyenes lesz – fűzte hozzá.

Dömötör Csaba a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: most gyors döntésekre van szükség, ezt a célt szolgálja a rendkívüli jogrend.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán bejelentette: ha az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, kedd éjféltől Ausztriához hasonló intézkedéseket vezetnek be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában