Ország-világ

2020.11.01. 09:47

Csak teljes összefogással lehet eredményes a székely petíció

A Signiteurope.com üzenetet mindenhová el kell juttatni Európában a kezdeményezés sikere érdekében.

Hatalmas összefogásra és kemény munkára van szükség ahhoz, hogy a hátralevő néhány napban összegyűljön a kellő számú aláírás, és további négy országban is elérjék a jogszabályban előírt limitet – erről beszélt a Magyar Nemzetnek a székely petíció kampányfőnöke. Pesty László szerint Horvátország, Litvánia és Spanyolország biztos befutónak tűnik, de más országokban is sikerre vihetik a székelyek ügyét.

Azok az országok, amelyek pillanatnyilag még versenyben vannak, vagyis esélyesek arra, hogy ott elérjük a törvényben előírt limitet, egy dinamikus listán szerepelnek – jelentette ki a Magyar Nemzetnek a székely petíció november 7-ig tartó aláírásgyűjtésének hajrájában Pesty László kampányfőnök. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló pénzt, humán erőforrást, médiafelületet és energiát ezekre az országokra összpontosítják, és ezt így csinálják másfél hónapja. – Elvileg 24 uniós országra koncentrálhatnánk, mert Magyarországon, Romániában és Szlovákiában már tavasszal összegyűlt a kellő számú aláírás. A lehetséges célpontok számát azonban lecsökkentettük hétre, nyolcra, de mindig vannak, akik a „kispadon” ülnek. Az, hogy ki az első, a második vagy éppen az ötödik, folyton változik, ez attól függ, hogy egy ország hogyan teljesít. Mindig azok az államok vannak fókuszban, ahol a legnagyobb esély van a sikerre, aki feltör, arra több energiát és pénzt fordítunk – mutatott rá Pesty László.

Beérik a munka gyümölcse

A kampányfőnök kifejtette, hogy mindig vannak meglepetés országok, ahol váratlanul kezdenek el nagyobb ütemben gyűlni az aláírások, míg mások hozzák, amit vártak tőlük. Példaként említette, hogy Spanyolország vagy éppen Svédország jó szereplése nem okoz meglepetést, mint ahogy az sem, hogy a Baltikumban sokakat érdekel majd a kezdeményezés.

S hogy kik lehetnek a végén befutók? Pesty László úgy véli, hogy bár a horvát számok nem szépek, sokan gondolják, hogy a déli szomszédunk döglött ló, de ő tudja, hogy nem egy sánta gebéről, hanem egy biztos befutóról van szó. Úgy véli, Horvátországban határidőre össze fog gyűlni a kellő számú aláírás. Ezt azzal indokolta, hogy tudja, mennyi energiát fektettek bele a horvát kampányba, és a munka meg fogja hozni a gyümölcsét. A kampányfőnök szerint az élmezőnyben lesz Spanyolország is, és Litvániában is elérik majd a limitet, mert a balti államban is erős kampányt folytattak. A szakember szerint kellemes meglepetés lehet Észtország, de ott a helyi viszonyok nehezítették a kampányt. – El sem tudjuk képzelni, hogy Észtországban milyen félelemben élnek az oroszok. A vezetőiket annyira megfélemlítették, hogy nem merik megosztani a hozzájuk eljuttatott tartalmakat, kampányüzeneteket. Félnek lépni, cselekedni, amire nem számítottam. Tudtam, hogy diszkriminálják Észtországban az oroszokat, de azt nem gondoltam, hogy ennyire súlyos a helyzet, ami a mi munkánkat, kampányunkat is megnehezíti – emelte ki Pesty László.

Mindenki segítheti az akciót

A székely petíció kampányfőnöke hangsúlyozta: azok, akik a szívükön viselik a kezdeményezés sorsát, sokat tehetnek azért, hogy az akció sikeres legyen, és további négy országban összegyűljön a kellő számú aláírás. – Politikai, faji és vallási hovatartozásra tekintet nélkül arra kérem a Kárpát-medence népét, hogy aki még nem tette meg, keresse fel az Írdalá.hu oldalt, és támogassa a székely petíciót. A támogatóink azzal is segíthetnek, ha követik, lájkolják és kommentelik a Signiteurope.com négy közösségi média – " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Twitter, Instagram, YouTube és Facebook – felületét. Tegye meg mindenki azért, hogy jobb legyen a székelyeknek, a katalánoknak vagy éppen az észtországi oroszoknak – fogalmazott Pesty László. Hozzátette: ha a kezdeményezés sikeres lesz, és néhány év múlva kiszabadul a két székely politikai fogoly, Beke és Szőcs, akkor talán elmondhatják, hogy nem voltak hiába a börtönben.

A szakember beszélt a Gerilla.hu által elindított Kartonnetvörk nevű digitális mozgalomról is, amelyben arra kérik az embereket, hogy egy kartonlapra írják fel a Signiteurope.com-ot, ezzel fotózzák le magukat, majd osszák meg a képet a közösségimédia-felületeken. Kifejtette, hogy az akció rendkívül sikeres, a minisztertől az utcaseprőig nagyon sokan vetették kartonpapírra az Írdalá.hu és Signiteurope.com feliratokat, és népszerűsítették a székelyek ügyét. Pesty László megköszönte a Kárpát-medence népének, hogy magukénak érezték az ötletet, és nagyon sokan kartonoztak az utóbbi hetekben. Úgy véli, ezzel mindenki nagyon sokat segíthet abban, hogy a székely petíció érvényes és eredményes legyen.

A magyarság lemosta a szégyent

A kampányfőnök kérdésre elmondta: arra számít, hogy az utolsó napokban nem a Kárpát-medence országain lesz a hangsúly, mert tavasszal azok, akik nagyon fogékonyak a székelyek ügyére, és akiket könnyen mozgósítani lehetett, már jellemzően aláírtak. Abban bízik, hogy az új szignók Európa más országaiból érkeznek majd be, hiszen az energiákat is oda koncentrálják, és így elérik a kitűzött célt. – Nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy későn, csak szeptemberben tudtunk elkezdeni dolgozni, az átütő sikerhez viszont négy-öt hónap kellett volna – jegyezte meg a szakember.

Pesty László összegezte a tavasszal és nyár óta folytatott kampány tapasztalatait is, és ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: a legfontosabbnak azt tartja, hogy Magyarország lemosta azt a szégyent, ami 2004. december 5-én érte. – Az anyaországi magyarság bebizonyította, hogy ki tudta köszörülni azt a csorbát, ami tizenhat éve a becsületén esett, amikor elárulta a határon túli testvéreit. Magyarország most a talpára állt, és bemutatta, hogy politikai, faji és vallási hovatartozásra tekintet nélkül támogatja a határon túli magyarokat. A magyarságnak van gerince és nemzettudata, az országot patrióták lakják – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában