vagyonmozgás

2020.12.21. 06:30

Az állam nem dézsmálja meg a családi vagyont

Néhány hónap alatt akár több száz millió forintot is a családoknál hagyhatott a július óta élő legújabb illetékszabály – mondta a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András emlékeztetett rá, hogy nyár óta nem kell sem ajándékozási, sem öröklési illetéket fizetni a testvérek közötti vagyonmozgások után.

„Akadnak az életben olyan fontos, különleges esetek, amelyekbe az államnak nem szabad beavatkoznia, amikor nincs helye adó- vagy illetékfizetési kötelezettség előírásának. A családi vagyon felosztása tipikusan ilyen” – mondta a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese, amikor a nyáron életbe lépett új illetékszabály hatásáról kérdezték. Július óta az állam nem kér

  • sem öröklési,
  • sem ajándékozási illetéket a testvérek közötti vagyonmozgások után.
  • Ráadásul a megajándékozott testvérnek az ajándékot be sem kell jelentenie az adóhatóságnál.
  • Tállai András államtitkár jelezte, hogy a szaktárca számításai szerint az új passzus évente négymilliárd forintot hagyhat a családoknál, így idén akár már százmilliós tétel is a vagyonuk sorsát elrendező testvéreknél maradhatott. „Egy-egy esztendőben több tízezer családnak jelenthet pénzt a júliusi szabályváltozás” – jegyezte meg a miniszterhelyettes. Hozzátette, hogy a legfontosabb részlet úgy szól: az illetékpasszus értelmében azok számítanak testvérnek, akiknek legalább egy közös szülőjük vagy örökbefogadójuk van.

    Az államtitkár felidézte, hogy nem ez az első olyan illetékszabály-módosítás, amely a családi vagyon köztehermentes továbbadását segíti.

    Egy 2010-es módosítás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára. Két évvel később határozott úgy a törvényhozás, hogy a mentességet a házastársak ügyeire is kiterjeszti. Az illeték azóta sem ajándékozásnál, sem öröklésnél, sem visszterhes átruházásnál nem jön szóba. Az eddigi kedvezményes szabályok

  • évente nagyjából negyvenmilliárd forintot hagynak a családoknál,
  • ezt egészíti ki az új rendelkezés, amely összesen négymilliárd forintot jelenthet a családoknak
  • – részletezte az államtitkár. Úgy vélekedett: az illetékszabályok mellett az adórendszer több eleme is védi a családok anyagi helyzetét, óvja vagyonuk biztonságát. A miniszterhelyettes szerint idesorolható az Európában az egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadó, a családoknak járó adó- és járulékkedvezmény és az első házasságukat megkötőket megillető hatvanezer forintos adókedvezmény. „Meg kell említeni a négy- vagy többgyermekes anyáknak élethosszig tartó szja-mentességet garantáló szabályt is” – jegyezte meg Tállai András, majd úgy összegzett: a 2010 óta alakuló adórendszer a társadalom anyagi megerősödését igyekszik segíteni.

    „A kormány még válságidőkben is kedvezményeket alakít ki, s mindenkor nemet mond a lakossági megszorításokra” – mondta az államtitkár.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában