Ország-világ

2020.12.09. 19:18

Zeman: a visegrádiaknak ki kellene állniuk Lengyelország és Magyarország mellett

A cseh államfő lengyel kollégájával tárgyalt.

A visegrádi csoportnak egységesen ki kellene állnia Lengyelország és Magyarország mellett a két országnak az Európai Bizottsággal a következő uniós keretköltségvetésről és a helyreállítási alapról folyó vitájában – jelentette ki Milos Zeman cseh államfő szerdán Prágában sajtótájékoztatón, miután lengyel kollégájával, Andrzej Dudával tárgyalt.

Andrzej Duda, aki néhány órás munkalátogatást tett Prágában, ismertette vendéglátójával a vita körvonalazódó megoldását. Zeman üdvözölte és jó hírnek minősítette a lengyel államfő közlését .

„Andrzej Duda úgy tájékoztatott, hogy az Európai Tanácsban a német elnökség alatt létrejöhet egy olyan kompromisszum, amely kielégítené a lengyel és a magyar érdekeket is” – mondta Zeman újságíróknak. Mint megjegyezte, „ez jó hír”.

A lengyel államfő mindezt úgy pontosította, hogy „körvonalazódik egy megállapodás, amelyen tovább folyik a munka”.

„A javaslatokat ismertettem Milos Zemannal, aki nagyon pozitívan reagált rájuk” – nyilatkozott a lengyel államfő.

Lengyelország és Magyarország ellenzik, hogy az Európai Unió következő keretköltségvetése és a helyreállítási alap a szerintük homályos jogállamisági kritériumok betartásának lenne alárendelve. Csehországnak és Szlovákiának nincs kifogása a költségvetés és a jogállamiság összekapcsolása ellen.

A négy országból álló – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – visegrádi csoport elnöki tisztségét jelenleg Lengyelország tölti be.

Rudolt Jindrák, a cseh államfő külpolitikai főtanácsadója szerint a két elnök megvitatta a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos problémákat is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában