szabadulhatnak

2021.01.19. 21:19

Donald Trump nem részesíti elnöki kegyelemben saját magát és családtagjait sem

Információk szerint a kegyelmi listán szerepel több fehérgalléros bűnöző és a távozó elnök több politikai szövetségese is.

Donald Trump leköszönő amerikai elnök úgy döntött, hogy nem részesíti elnöki kegyelemben saját magát és családtagjait sem – számolt be erről tájékozott forrásokra hivatkozva kedden az amerikai sajtó.

Az elnök várhatóan még a nap folyamán közzéteszi majd annak a több mint 100 személynek a nevét tartalmazó listát, akiket – a korábbi hagyományoknak megfelelően – hivatalából történő távozása előtt kegyelemben részesít, vagy csökkenti a büntetésüket.

Egyes jogi szakértők szerint amennyiben az elnök önmagának adna kegyelmet, az alkotmányellenes lenne, ugyanis megsértené azt az alapelvet, miszerint senki nem lehet bíró a saját ügyében. Más szakértők szerint viszont a kegyelmi hatalom gyakorlása tág értelmezést kapott az alkotmányban, ezért az adott esetben saját magának is megkegyelmező elnök nem sértené meg azt.

Az amerikai képviselőház múlt szerdán megszavazta a Donald Trump felmentését célzó eljárás (impeachment) megindítását lázadás szításának vádjával a Capitolium január 6-i ostroma miatt. Az ügy ezzel a szenátus elé került. Amennyiben a felsőház is elítélné az elnököt, el is tilthatják attól, hogy 2024-ben újra elinduljon az elnöki tisztségért. Ehhez azonban legalább tizenhét republikánus szenátornak is arra kellene szavaznia, hogy vonják felelősségre a távozó elnököt.

A CNN amerikai hírtelevízió információi szerint a kegyelmi listán szerepel több fehérgalléros bűnöző mellett például egy floridai orvos, Salomon Melgen, aki jelenleg börtönbüntetését tölti, miután bűnösnek találták több tucat egészségügyi csalás vádjában.

Ugyancsak a CNN értesült arról, hogy Trump több politikai szövetségesének készül kegyelmet adni. A Capitolium ostromának részvevői ugyanakkor nem részesülnek kegyelemben.

A Fox News amerikai hírtelevízió pedig arról számolt be, hogy Pamela Anderson színésznő hétfőn arra kérte az elnököt, hogy – mielőtt hivatalából távozik – részesítse teljes kegyelemben Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában