Francia szakértő: a hazámban haldoklik a közoktatás

Anne-Sophie Nogaret francia pedagógus, aki több könyvet is írt arról, hogy az iszlamizmus és a kommunitarizmus milyen módon hálózza be az oktatási rendszert Franciaországban, most a V4NA hírügynökségnek nyilatkozott. A hölgy középiskolai filozófiatanár, aki több mint egy évtizeden keresztül oktatott a párizsi régióban és vidéken, ám nemrég úgy döntött, hogy elhagyja a pedagógusi pályát és írni fog. Eddig két könyve jelent meg (Du mammouth au Titanic, Français malgré eux), és mindkettőben rendkívül aktuális témával foglalkozik: a francia oktatás helyzetét mutatja be. Részletesen vázolja a haldokló rendszert, amelyben az iszlamizmus, a kommunitarizmus és az erőszak egyaránt jelen van.

A V4NA-nak Anne-Sophie Nogaret összefoglalta a francia oktatás helyzetét, miután február elején egy oktató halálos fenyegetéseket kapott, mert kritizálta a radikális iszlámot, csupán pár hónappal azután, hogy egy másik tanárt, Samuel Patyt meggyilkolt egy iszlamista.

Ön meglehetősen kritikus hangvételű könyvet írt a franciaországi iskolák helyzetéről. Mit gondol, mi a legfőbb probléma az oktatás területén?

Elsősorban a tekintély és a vertikalitás – mint egy szervezet felépítési elveként az alá-és fölérendeltség – ideológiai elutasítását, amelyeket egyértelműen ördögtől való elképzelésnek tartanak, holott ezek a rend és az oktatás elsődleges feltételei. Emiatt van az, hogy az iskola küszködik, szenved a szelekció szándékos hiányától: a kötelezővé tett egalitarizmus, amelynek értelmében minden tanulónak egyformán joga van a sikerhez, a végzős diákok között nagy számban eredményez olyan tanulókat, akiknek semmi céljuk nincs, és ez a tendencia mindenkit visszahúz, tanárokat és diákokat egyaránt. A nemzeti oktatás tehát szenved, mivel egy rendkívül alacsony szinten lévő, a marxizmusból eredő ideológia vezérli, az a szemlélet, amelyre az amerikai politikai korrektség alapul csaknem két évtizede.

Néhány tanár úgy érzi, hogy nincs biztonságban az osztályteremben. Ez elég elképesztően hangzik. Mitől félnek? Valóban veszély leselkedik a tanárokra?

Igen, mert nem védik őket a feletteseik, akik tartanak a perektől, amelyekkel rendszeresen fenyegetik őket azok a szülők, akik bíróság elé akarják citálni a tanárokat. A tanárnak – ha ilyen rosszhiszemű szülőkkel kerül szembe, akik bizonyos nonprofit szervezetek által irányított aktivisták vagy egész egyszerűen csak őrültek – minden esélye megvan arra, hogy egyedül találja magát, a rasszizmus és az iszlamofóbia vádjával szembesülve.

Az iskolában, akárcsak a társadalom egyéb területein, gyakran felmerül a kommunitarizáció kérdése. Mit jelent ez az osztálytermekben?

A kommunitarizáció nagyon konkrét gesztusokon keresztül nyilvánul meg: a külső eredetű identitás iránti igény (Franciaországban született, de marokkói vagy mali származású személyek esetében például), valamint ​​az iszlám vallási hovatartozás szemmel látható kinyilatkoztatása (fejkendő, hosszú szoknyák, feltűnő böjt) nyilvánvaló feszültséget okoz a közösségek között. A legszembetűnőbb rasszizmus az iskolában az arab muszlimok és feketék, az Antillákról származó és afrikai keresztények vagy animisták között fordul elő. Néhány osztályban jómagam is spontán elkülönülést tapasztaltam a lányok és a fiúk között.

Az iszlamizmus kérdése az októberben lefejezett tanár, Samuel Paty kapcsán is előtérbe került. Ön szerint megismétlődhet egy ilyen eset?

Samuel Paty meggyilkolása a nemzeti oktatás által évtizedek óta alkalmazott menedzsment szélsőséges, de kiszámítható következménye, amely abból áll, hogy a rendszer középpontjába nem a tanár, hanem a tanulók és általuk a szülők kerülnek. Ez a felállás minden túlzásnak teret enged, az iszlamista szülők is beavatkozhatnak az iskola életébe, ahogy ez Samuel Paty esetében is történt. A helyzet azóta sem változott, ezt bizonyítja a legutóbbi eset, az Yvelines megyében lévő település, Trappes egyik tanárának, Didier Lemaire-nek az ügye, akit halálosan megfenyegettek, ezért november óta rendőri kísérettel jár. Az említett tanárt legfeljebb a rendőrség védi meg, probléma esetén pedig áthelyezik egy másik intézménybe, még mielőtt megölnék. Azonban ha a békesség kedvéért engednek a fenyegetéseknek, akkor a laikus és republikánus párbeszédet folytató tanárok az életüket kockáztathatják.

Legutóbbi könyve a rasszizmus, a dekolonizáció és az indigenizmus témájával foglalkozik. Mit véd ez a gondolkodásmód? Milyen helyet foglalt el Franciaországban?

Nem annyira gondolkodásmódról, mint inkább aktivista szónoklatokról van szó, amelyeket egyetlen megszállottság jellemez: a fehér ember vélt faji uralma. Ezt az uralmat, amely az aktivisták véleménye szerint mindenütt és minden formában megnyilvánul, korrigálni kell, sőt, meg kell fordítani, a rasszisták hatalmat követelnek. Úgy vélik, hogy ők az áldozatok, akiket fel kell menteni a munka, illetve bármely szelektív vagy kiválasztó rendszer alól.

Ez az USA-ból behozott ideológia, amelyet azok a mozgalmak terjesztenek, amelyeket olyan alapítványok finanszíroznak, mint például a Soros György nevéhez fűződő Nyílt Társadalom Alapítvány.

Ma ez az eszmerendszer Franciaországban az egyetemeken és a felsőoktatási intézményekben, a kultúrában, az alapfokú oktatásban és a középiskolákban, valamint a mainstream médiában is uralkodó szerepet tölt be, ennek eredményeképp bármelyik gyerek olyan természetességgel beszél a fehér és faji megkülönböztetésen alapuló rendszerszintű rasszizmusról, mintha ez teljesen nyilvánvaló lenne.

Ön szerint van remény az oktatás tekintetében Franciaországban?

A közoktatásban nincs. A miniszter tarthat megannyi beszédet a józan észről, de mivel ezeket a beszédeket immár négy éve nem követik tettek, a helyzet egyre csak romlik. Az állami iskola egyre inkább egy szórakoztató központra hasonlít, egy napközis otthonra, egy olyan helyre, ahol semmit nem adnak tovább, hacsaknem a jó szándéknak és a multikulturalista ideológiának való alávetettség egyik formáját. Jelenleg olyan kötelezettségek vannak az oktatásban, hogy a kormányváltás nem lesz elegendő a tendencia megfordításához. A szerződéses magánszektor, amelynek tanárait az állam fizeti, középtávon azt kockáztatja, hogy ugyanerre a sorsa jut. Marad tehát a szerződés nélküli magánszektor, ahol minden megvan, ami felkeltheti a befektetők érdeklődését, de ez valójában nem ad arra okot, hogy bizakodjunk a francia iskolarendszer jövőjét illetően.

Milyen reformok vagy intézkedések változtathatnák meg a helyzetet?

Speciális kerettanterv létrehozása az erőszakos vagy cselekvőképtelen hallgatók számára, valamint felvételi vizsgával meg lehetne szűrni a felső tagozatra és a középiskolákba jelentkező diákokat. Ezt lehetne alkalmazni a műszaki és a szakmai képzésben is, ez mindenképp elősegítené a jó teljesítményt mind szellemi, elméleti síkon, mind a gyakorlatban. A tanulás sok diák számára lehetséges és kívánatos út lehetne abban az esetben, ha a szakközépiskolát nem kezelnék továbbra is olyan helyként, ahova a kezelhetetlen tanulókat helyezik. Helyre kell állítani az iskola tekintélyét és sérthetetlenségét. A tanulók pályaválasztását nemcsak a saját elképzeléseikre kell alapozni, hanem mindenekelőtt az eredményeikre, anélkül, hogy a szülők fellebbezhetnének: abban az esetben, ha vita alakulna ki a tanuló továbbtanulási elképzelése és a szintje közötti különbség miatt, egy vizsgával el lehetne dönteni a kérdést.

Borítóképünk illusztráció