Amerikai elnökválasztás

2021.02.10. 06:01

Megszavazták: nem alkotmányellenes Donald Trump alkotmányos felelősségre vonása

Az Egyesült Államok kongresszusának szenátusa kedden este 56:44 arányban megszavazta, hogy Donald Trump korábbi elnök alkotmányos felelősségre vonása (impeachment) nem alkotmányellenes.

A szavazásra azért volt szükség, mert Trump ügyvédei azzal álltak elő, hogy hivatalban már nem lévő elnök ellen az alkotmány nem teszi lehetővé az impeachment-eljárást. A voksolást órákon át tartó vita előzte meg az alkotmányos kérdésről.

A szenátusi tárgyalás így szerdán folytatódhat, pontosabban elkezdődik érdemi része a vád érveinek ismertetésével.

Trump ellen a demokrata képviselők lázadás szítása címén emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. Az incidensben öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A tárgyalás várhatóan egy hétig tart. Mind a vád, mind a védelem 16 órát kap érvei ismertetésére, napi legfeljebb 8 órában. A demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalmuk a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felmentési eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment-eljárás, akkor a szenátus felmentette.

Nagy valószínűséggel most is ez lesz az eljárás vége, ugyanis az elítéléshez a szenátusban kétharmados többség kell, márpedig a testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig a keddi szavazáson is csak hat voksolt a Trump elleni impeachment alkotmányossága mellett.

A „hatok”: Ben Asse (Nebraska), Bill Cassidy (Louisiana), Lisa Murkowski (Alaszka), Mitt Romney (Utah), Pat Toomey (Pennsylvania), Susan Collins (Maine).

Ha Trumpot végül mégis elítélik, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és a szenátus egy utólagos szavazást tarthat arról, hogy soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ehhez már nem kell kétharmad, elég egyszerű szavazattöbbség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában