Felsőoktatás

2021.03.22. 20:27

Veres Pált kérte fel a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagjának Varga Judit

Veres Pált, Miskolc polgármesterét kérte fel a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagjának Varga Judit igazságügyi miniszter, a kuratórium elnöke.

Varga Judit hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: Kriza Ákosnak, Miskolc korábbi polgármesterének januári halálával „nemcsak egy a városáért mindig tenni akaró politikust, de a Miskolci Egyetem kuratóriumának egyik tagját is elveszítettük”.

Hozzátette, a Miskolci Egyetem sikerességének egyik záloga, hogy az intézmény és a város szoros kapcsolatot ápoljon. Ezért kérte fel Veres Pált (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa-Velünk a Város), Miskolc polgármesterét a megüresedett kuratóriumi pozíció betöltésére. E javaslatáról az alapítói jogokat gyakorló Palkovics László innovációs és technológiai minisztert is tájékoztatta.

 

„Hiszem, hogy az egyetem és a város jó együttműködése egy olyan szimbiózissá válik, amelyből Miskolc lakói és az egyetemi polgárság egyaránt profitál, s amely biztosítéka lesz az egész régió fejlődésének” – fogalmazott Varga Judit, hozzátéve: „ebben mi, borsodi emberek mindnyájan érdekeltek vagyunk!”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában