Ország-világ

2021.04.28. 12:33

Minority SafePack: Csak a DK-s Hajdu László szavazott nemmel

Az Országgyűlés szinte minden képviselője kiállt az őshonos kisebbségek mellett.

Az Országgyűlés határozatban jelentette ki, hogy továbbra is kiáll a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, és azon keresztül a külhoni magyar közösségek, valamint az Európai Unió lakosságának közel tíz százalékát kitevő őshonos nemzeti kisebbségek mellett

írja a Magyar Nemzet.

A képviselők 157 igen szavazattal, egy nem ellenében hagyták jóvá a parlament nemzeti összetartozás bizottságának erről szóló javaslatát.

A Ház határozatában mély megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy az Európai Bizottság teljes egészében elutasította a Minority SafePack célkitűzéseit, amelyeket korábban az Európai Parlament (EP) is nagy többséggel elfogadott. A bizottság ezzel nemcsak az EP támogató véleményét hagyta figyelmen kívül, hanem az európai polgárok akaratát is semmibe vette – tették hozzá.

Az Országgyűlés meggyőződése, hogy az Európai Bizottság döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy konkrét intézkedésekkel tegyen tanúbizonyságot az európai őshonos nemzeti kisebbségek iránti elkötelezettségéről, kultúrájuk támogatásáról és védelméről – áll a parlament határozatában.

Az egyetlen, aki nemmel szavazott az előterjesztésre, a Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője, Hajdu László volt.

A Magyar Nemzet igyekszik megtudni, hogy Hajdu miért voksolt így, amint választ kapnak tőle frissítjük cikkünket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában