sötétzöldek

2021.05.07. 20:24

Környezetkárosítónak tekinti a gyerekszülést a Vouge szerzője

Vajon a gyerekszülés környezeti vandalizmusnak számít-e? Erre kereste a választ egy Vogue cikk írója, és azon gondolkodott, hogy megúszhatja-e a környezetkárosítást, amit a gyereke okozott, ha cserébe többet nem vesz új farmert.

A környezetvédők egyre durvább ötletekkel állnak elő manapság, például azzal, hogy nem akarnak gyereket szülni a Földre, mert azzal csak kárt okoznának. Ez volt a kiinduló gondolata a brit Vogue lap egyik szerzőjének is, aki arról írt nemrég egy anyagot, hogy környezeti vandalizmusnak számít-e 2021-ben a gyerekszülés – írja a V4NA.

A cikkben olyan kérdések merülnek fel, mint például, hogy lehet-e ökológiailag felelős életet élni úgy, hogy egy újabb személyt adunk hozzá a már így is túlnépesedett bolygóra. Illetve, hogy meg lehet-e úszni a gyerekszülés következményeit, ha az ember cserébe nem tanul meg vezetni és ugyanazt a három farmert hordja élete végéig.

A cikket Nell Frizzell írta, akinek egyébként van gyereke.

Elmondása szerint ő a terhessége előtt nagyon aggódott azon, hogy milyen erőforrásokba fog kerülni egy újabb nyugati gyermek, és azon is, hogy ökológiai szempontból logikus lépés-e szülni. A babának ugyanis ételt kell adni, ruhákba kell öltöztetni és áram is megy el rá.

Nell Frizzell szerint a gyermek még meg se tanul felülni, de már jobban hozzájárult a klímaváltozáshoz, mint mondjuk babatársai Dél-Szudánban.

De attól is félt a nő, hogy milyen világba érkezik meg a gyerek, mivel a földek a kimerülés felé tartanak és fogy az ivóvíz is. Valamint Nell Frizzell cikke szerint a kicsikre veszélyes a levegő szennyezettsége is, ami miatt egyre többen halnak meg gyerekek és felnőttek is.

Ahogyan az már kiderült a cikkből, az írójának van gyereke, és azt is leszögezi, hogy még egyet vállalna, ha a párja is akarná. Nell Frizzell végül arra az álláspontra jutott, hogy gyermekek mindig is fognak születni, így a kérdés inkább az, hogy a szülők hogyan nevelik fel őket. Ő az elmondása szerint környezettudatosan szeretné nevelni a gyerekét, és azt is fontosnak tartja, hogy az emberek leváltsák az olyan politikai rendszereket, amelyek csak a gazdag kisebbségnek kedveznek mások kárára.

A Vogue-ban megjelent cikk mondhatni futótűzként terjedt el az interneten, és számos reakció érkezett rá. A Human Progress szervezete például

azt az állítását cáfolta meg Nell Frizzellnek, miszerint a gyerekek túlterhelik a Föld erőforrásait.

Az általuk felhozott tanulmány szerint ennek az ellentéte igaz, mert minden új gyermek összefüggésben van a források bőségének a növekedésével.

." target="_blank" rel="noopener noreferrer">@NellFrizzell should read our #SimonAbundanceIndex. Children do not strain the world's resources.

In fact, the opposite is true: each new child is correlated with an increase in resource abundance.https://t.co/Y4Fx4vegGt https://t.co/lZf4mtod6M pic.twitter.com/ucLqJsviXC

— HumanProgress.org (@HumanProgress) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">April 28, 2021

Az Insider egyik újságírója szerint az ilyen véleményt képviselő emberek őrültek,

a Vogue cikk gondolatai inkább terápiás kezelésekre valók, nem egy divatmagazin hasábjaira.

Liz Wheeler politikai kommentátor azt írta a cikkel kapcsolatban, hogy ha valaki nem szül, azzal nem változtat semmit a klíma helyzetén, önmagát azonban megfosztja a legnagyobb örömtől.

This is crazy.

If you don’t have a baby, that won’t do a THING to impact the climate. But you’ll deprive yourself of the greatest joy you’ve ever known... & the world a new soul.

Plant a tree. Go to church. Stop voting for Democrats. And have a baby. https://t.co/kOFmujV9SO

— Liz Wheeler (@Liz_Wheeler) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">April 27, 2021

Mások azon a véleményen voltak, hogy a cikkben tudományosan nem alátámasztott tényeket sorolt fel a szerző. Megint mások pedig ironikusan azt írták, hogy már csak azért is sok gyereket fognak szülni, illetve olyan is volt, aki elnézést kért többek között a klímaceleb Greta Thunbergtől és azt írta, hogy ezentúl éheztetni fogja a gyerekeit, hogy csökkentse a karbon lábnyomukat.

I apologize to " target="_blank" rel="noopener noreferrer">@GretaThunberg, to @AOC, and to @JohnKerry for having had children. I will try to starve them to offset their carbon footprint. Again, my apologies. I’ll do better. @voguemagazine https://t.co/Acyp6IPv9r

— Gad Saad (@GadSaad) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">April 29, 2021

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában